Borító és tartalom

<p>Nem egyszerű dolog az önuralom. Az ösztönök visszaszorítása, megnyirbálása. A Smer politikusai nap mint nap kénytelenek ezt tenni, hiszen az új PR-manuál előírásai e nélkül teljesíthetetlenek – de esetük is bizonyítja, hogy nehéz.</p>

Ők is csak emberek.

Robert Fico normálisan viselkedik az újságírókkal, a kormányhivatal – összehasonlítva a 2006–2010 közötti időszakkal – nagyon készséges. A párt politikusai nyilatkozgatnak, a szótárból törölték a hiéna szót, nem tartják osztályellenségnek a médiát. Látszólag az ellenzéket sem szeretnék eldózerolni, szóba állnak vele, meghallgatják, itt-ott bólogatnak, s úgy tesznek, mint ha adni szeretnének neki egy kis teret.

Emellett viszont itt-ott előbukkan a régi jó Smer. A parlamentben a képviselők a pártközpont által előre megírt kérdéseket szegezik a minisztereknek – mint ha ezekre nem kaphatnának választ belső fórumokon –, elszippantva az időt és a lehetőséget az ellenzék elől. Melynek egyetlen feladata a számonkérés, a kérdésfeltevés. A közmédia élére való választáson a komoly és sikeres szakmai múltat maga mögött tudó Václav Mika mellett a régi jó káder, Jaroslav Rezník támogatását is komolyan mérlegelik. Majd jön a szkanderezés párton belül, végül pedig nyer a józanabb megfontolás – és az új Smer-imidzs. A Nemzeti Emlékezet Intézete igazgatótanácsába a párt ifjúsági főnöke két furcsa kreatúrát jelöl, ám némi meglepetésre már másodszor buknak el a titkos szavazáson. Szerencsére.

A sort folytathatnánk felülnézetből apró-cseprőnek tűnő ügyecskékkel. Melyek mind azt mutatják, hogy a régi politikai ösztönök legbelül megvannak – azt szinte lehetetlen kigyomlálni –, minden héten felszínre törnek, hogy aztán kemény belső csaták után jórészüket lenyomják. Kérdés, meddig megy ez.

Mindezekből is látni, a tartalom nem változott, csak a borító lett új. S idővel egyre jobban fog kopni. A kevésbé fontos és a részben szimbolikus jellegű dolgok mellett ugyanakkor a nagyobb horderejű ügyeknél a homlokzatot sem sikerült lecserélni. Elég, ha csak a II. nyugdíjpillér legyalulására vagy az egészségügyi több-biztosítós modell likvidálására gondolunk. A lényegi ügyekben az irány maradt. A nagy kérdés így az, meddig tart ki az új imázs.

Amíg politikai pontokat hoz a konyhára? Amíg nem lesz még rosszabb a gazdasági helyzet?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?