Bomba miatt telepítettek ki 120 embert Budán

Egy 100 kilogrammos második világháborús bombát találtak egy budapesti építkezésen, ezért 120 embert kellett a környékről kitelepíteni. A Márvány utcát lezárták, azt pedig tűzszerészek vizsgálják, hogy szállítható-e a lövedék.

Egy 100 kilogrammos második világháborús bombát találtak egy budapesti építkezésen, ezért 120 embert kellett a környékről kitelepíteni. A Márvány utcát lezárták, azt pedig tűzszerészek vizsgálják, hogy szállítható-e a lövedék.

- Mintegy 120 főt telepítettek ki a hatóságok pénteken a főváros I. kerületében, a Márvány utca egyik épületéből, miután egy markológép a ház közelében végzett alapozó munkálatok közben II. világháborús, 100 kilogramm súlyú szovjet légibombát fordított ki a földből.

A bomba miatt elzárták a forgalom elől a Márvány utcát, a Kosciuszko Tádé utcát és a Kuny Domonkos utcát. Joós György, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőosztályának vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a Márvány utca 1/d U-alakú épülettömbjéből, illetve egy közeli irodaházból kellett kitelepíteni az embereket.

Még nem tudni, hogy szállítható-e a bomba

Hozzátette: a honvédség tűzszerészei már megkezdték a két gyújtószerkezettel ellátott bomba vizsgálatát. Főként azt próbálják kideríteni, hogy szállítható-e.

Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint négy mentőautóval vonultak ki, kettő folyamatosan a helyszínen tartózkodik, kettő pedig a kitelepített idős, magatehetetlen személyeket szállította a János kórházba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?