Bezákosdi

Bezákosdi

Egyre több helyen találkozni az utóbbi időben Róbert Bezákkal. Nem arról van szó, hogy az ember benyit otthon a spájzba egy üveg (románul borcan) uborkáért, köménymagos cékláért, savanyú paprikáért, zölden eltett paradicsomért, lecsóbefőttért, almakompótért, vagy leviszi a szemetet, és összefut a volt nagyszombati érsekkel.

 

Nem erről van szó, hanem másról. Mert bár Bezák korábban kijelentette, hogy politikai karrierért nem imádkozik a teremtőhöz, azért fel-felbukkan olyan emberek politikai jellegű kampányanyagain, akik igen. Legutóbb Matúš Vallo pozsonyi főpolgármester-jelölt reklámfüzetében: egy fotón Vallo és Bezák kedélyesen beszélget. Talán égető társadalmi kérdésekről, talán arról, hogy Isten miért bünteti a fővárost közlekedési dugókkal, vagy épp arról, érdemes-e a P 9-es kadarkaklónt telepíteni. Olyan képet vágnak, mintha a jelölt azt mondaná az exérseknek: nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, hogy támogatsz, és meggyógyul az én lelkem.

Még korábban Bezák Zuzana Čaputovát, a Progresszív Szlovákia nevű pártcsíra államfőjelöltjét biztosította támogatásáról. Még annál is korábban pedig Bezák támogatását az az Imrich Béreš kérte, aki idén májusban két napig volt államfőjelölt – mígnem kiderült egy kellemetlen ügy a múltjából, így Milan Kňažko és Róbert Bezák is kifarolt mögüle, ő maga pedig megszűnt elnökjelölt lenni.

A felsorolt emberekkel az égvilágon semmi bajunk nincs, hisz okosak, szépek és szerények, sikerüljön nekik minden, mint a Pataky Attilának. Csak valahogy fura ez a bezákosdi: mint afféle fejvadászat szimpatikus emberekre. Persze, a kampányhoz tartozik ez is, mint a tévévita meg a hűtőmágnes. A szlovákoknak pedig az utóbbi években Róbert Bezák lett a Böjte Csabájuk. Egy populáris szellemi autoritás, aki ráadásul szerény, mindig mosolyog, és még olyan véleményformáló sajtóorgánum is rendszeresen lehozza gondolatait, mint a Vasárnap. Tehát jól mutat, és egyfajta erkölcsi szűrő: akit ő támogat, az rossz ember nem lehet. A marketingszakértők ezt nyilván tudják, ezért van ott az említett jelöltek mellett a fotókon. Mert nyilván nem Bezák ötlete volt, hogy lefényképezkedhessen velük. De az is lehet, hogy csak régi ismerősök, korábban ők segítettek neki, ő meg most igyekszik visszasegíteni. Vagy egyik sem. Vagy mindkettő. De ha ő maga is indulna valamilyen közéleti tisztségért, vajon biztosítaná-e támogatásáról saját magát? Szavazzanak Róbert Bezákra, hisz Róbert Bezák is rá fog szavazni! Ami egyébként nem biztos, hiszen a jelöltek általában nem szavaznak saját magukra. Vagy igen? Az már maga lenne az önbekarikázás. Az pedig elég visszatetsző aktus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?