Bevallott szétlopás

<p>Lázár János szerint azért kell privatizálni az állami földeket Magyarországon, mert ellenkező esetben: &bdquo;amikor szocialista kormány van, akkor a szocialista menedzsment lopja szét, amikor fideszes kormány van, akkor a fideszes menedzsment lopja szét&ldquo;.&nbsp;</p>

Nos, köszönjük az immár hivatalos beismerését annak, ami eddig is köztudott volt: az állami vagyont a hatalmon lévő kormány sajátjaként kezeli, és annyit lop belőle, amennyit nem szégyell. A közvagyonra, közpénzre fejőstehénként tekintenek, amit szisztematikusan, rendszeresen, minden szinten megfejnek. Mondjuk, ez Szlovákiában sem szorul magyarázatra, aki nyitott szemmel jár, látja, a Fico-kormányok idején ugyanez történik.  Ebből a szempontból Lázár javaslata logikus piaci megoldás, feltéve, ha a földeket nem áron alul, a haveroknak adják el, akik annyira szeretik a magyar mezőgazdaságot, hogy már nem bírják kivárni az uniós területalapú támogatásokat. Meg a később kilobbizott uniós és nemzeti pályázati, fejlesztési pénzeket. Mindezt zsebre téve, nagy szociális érzékenységükben és nemzeti öntudatukban majd bérbe adhatják a földet a parasztoknak, akik esetleg tényleg megművelik éhbérért, mert tudjuk, annyira szeretik a magyar földet… Szóval, mivel előre sejthető, ki nyer a rendkívül körültekintően meghirdetett földpályázatokon, a fontosabb kérdés az, hogy a Fidesz-hívők népes tábora ezt is lenyeli-e, mint kacsa a nokedlit. Mert ha egy kicsit is gondolkodna, logikusan felmerülnének olyan kérdések, hogy: 1. Most tényleg bevallották, hogy ők is lopnak? Akkor mivel különbek a szociknál? 2. Miért öt év kormányzás után jöttek erre rá? Akkor öt évig rendben volt, hogy szétlopják, most miért változott ez hirtelen meg? 3. Ha az állami vagyont szétlopják, akkor miért kellett egy sor céget államosítani (energetikai vállalatokat, bankokat)? Netalán azért, hogy ezeket is szétlophassák? 4. Hogy van az, hogy Orbán és a Fidesz egyszer támogatja a privatizációt (háziorvosi praxis), máskor ellenzi, és a kommunistákkal gyűjt ellene aláírásokat (egészségügyi intézmények) vagy egyenesen államosít (bankok), majd megint máskor újra támogatja (termőföld, bankok, esetleg újra az egészségügy)?  Hányszor lehet 180 fokos fordulatot tenni, és pontosan az ellenkezőjét mondani és csinálni annak, amit korábban mondtak és csináltak? Hát teljesen hülyének néznek minket? Szóval, ha egy kicsit is gondolkodnának…, de itt meg is állhatunk, mert a maradék Fidesz-tábor túlnyomó többségénél Orbán támogatása hitkérdéssé vált. Érzelmi alapon azonosulnak vele, kijelentéseit vallási dogmaként fogadják, fel sem merül, hogy kételkedjenek, vagy a logikus ellenérvek eljussanak a fülükig.  Vagyis a magyar kormányfő mellett kitartó, őt hipnotizáltan követő tömeg nagy eséllyel a földprivatizációt is lenyeli, és a felett is napirendre tér, hogy a fideszes menedzsment lop.  Indoklás futószalagon gyártható.  A szerző a Comenius Egyetem politológia tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?