Belülről figyelték a szovjeteket

Egy tanulmány szerint a német szövetségi hírszerzés (BND) évtizedeken keresztül mintegy tízezer ügynökkel kémkedett a szovjet csqapatok után, amelyek az egykori NDK-ban állomásoztak.
A felderítő tevékenység 1989-ig folyt.

Egy tanulmány szerint a német szövetségi hírszerzés (BND) évtizedeken keresztül mintegy tízezer ügynökkel kémkedett a szovjet csqapatok után, amelyek az egykori NDK-ban állomásoztak.

A felderítő tevékenység 1989-ig folyt. „Bizonyossá vált, hogy a BND rendkívül alaposan gyűjtött adatokat a volt kelet-németországi szovjet fegyveres erőkről, azaz ez irányú munkáját eredményesen végezte” – jelentette ki Matthias Uhl, a tanulmány egyik szerzője. Az ügynökök túlnyomó többsége egykori NDK-állampolgár volt, akik megfigyelték a szovjet katonai létesítményeket, s a különböző csapatmozgásokról is jelentést adtak. Az informátorok között jelentős számban voltak olyan polgári alkalmazottak is, akik a volt szovjet laktanyákban, illetve más katonai intézményekben dolgoztak, s „belülről” figyelhették az eseményeket. Mindennek alapján – mint a tanulmányból kitűnt – a BND szinte naprakész információkkal rendelkezett a volt szovjet hadsereg erejéről, struktúrájáról, s természetesen fegyverzetéről is. Egyedül – mint a másik szerző, Armin Wagner fogalmazott – azon információkhoz jutottak hozzá nehezebben, amelyek a szovjet haderőn belül is felettébb titkosnak számítottak. De a BND ezen a téren is eredményes felderítést végzett, így például több fegyverraktárt derített fel a korábbi NDK-hoz tartozó tartományokban. A két történész tanulmánya könyvben is megjelenik, már a napokban. A kutatásokat elsősorban a BND közelmúltban nyilvánosságra hozott aktái alapján végezték. Egy tekintélyes hírszerzési szakértő a tanulmánnyal kapcsolatban elmondta, a szövetségi hírszerzés rendkívül jó „betekin?téssel” rendelkezett a volt NDK-s szovjet haderő erejére vonatkozóan. Egyedül a konkrét támadási tervekkel kapcsolatban nem voltak információi, ezen a területen az egykori keleti blokk titkosszolgálatai szerinte tájékozottabbak voltak. Embereik ugyanis a politikai hatalmi apparátushoz is közel kerülhettek, ez viszont a BND-nek már nem állt módjában. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?