Bátrak és felejtők 

Nem elég, hogy a ronda Covid nem akar eltakarodni, a négybokornyi paradicsomomat megtámadták a vándorpoloskák. Miközben irtom őket, azon gondolkodom, mennyire nem számít a megélt valóság, s milyen illó az emberi emlékezet. Nemrég több ezren tüntettek Rómában a járvány második hulláma miatt bevezetett óvintézkedések, vagyis a kötelező maszk, a távolságtartás és egy esetleges védőoltás ellen. A hírek szerint a csakazértis maszk nélkül felvonuló emberek – a fotók szerint nem és kor szempontjából vegyes társaság – azt kiabálták, hogy ők nem covidióták, tudják, hogy a vírus nem létezik. Skandálták ezt egy olyan országban, ahol a tüntetés napjáig számítva 276 ezer fertőzött volt és 35 ezer halott, s az előző napon 1700 új fertőzöttet regisztráltak. Egy olyan országban, ahonnan fél éve döbbenetes, megrendítő képek, sürgős orvosi segélykérések érkeztek. Ahol annyi volt a halott, hogy a sportpályákon gyűltek a koporsók, mert nem győzték eltemetni az áldozatokat. 

Tüntettek egy olyan téren, amit hatalmas méretei ellenére mindig betölt az emberáradat, kivéve a mostani tavaszt, amikor olyan üres volt, mint egy szellemváros központja.

Ezek az emberek azért mentek az utcára, mert korlátozva érzik magukat szabadságjogaikban. Nálunk is vannak elegen, akik a második hullámra vonatkozó – véleményem szerint eddig nesze semmi, fogd meg jól – intézkedéseket is diktatúraként élik meg. Kíváncsi volnék, mennyire pattognának egy igazi diktatúrában. Viselkedésüket nem kommentálom, inkább elmesélek valamit.

Barátnőm keresztelőn vett részt, s csak egy nappal később tudta meg, hogy a vele szemben ülő férfi úgy ment oda, hogy előtte csináltatott koronatesztet, s az eredményt még nem tudta. Mindegy volt neki, hogy megfertőzhet húsz embert, kezdve a pici babától egészen a nem teljesen egészséges nagyszülőkig. Szerencsére nem volt fertőzött, de amíg ez kiderült, a barátnőmnek sem volt mindegy. Amikor a történtek után nemhogy felelősségre vonták a férfit, hanem csak megkérdezték tőle, miért csinálta ezt, azt válaszolta, hogy joga volt elmenni a keresztelőre. Nagyon kisiklott valami egy ilyen ember személyiségében, aki jogokról beszél, miközben mások egészséghez és élethez való jogait veszi semmibe.

Gyakran olvashatunk arról, hogy vannak emberek, nem is kevesen, akik nem hiszik el például, hogy a második világháború idején micsoda brutalitásokra került sor. Mindegy, hogy vannak szemtanúk, túlélők, fotó- és írásos dokumentumok, ők akkor sem hisznek. Most már nem csodálkozom rajtuk. Mert ha az emberek nem hisznek annak, amit saját maguk megéltek, mint például az olaszok a koronavírus brutális pusztítását, akkor hogyan hinnének annak, ami máshol és máskor, s főleg más kárára játszódott le?

Hogy a 35 ezer, vagy nálunk a 39 halott az nem sok, hiszen a lakosságnak csak x százaléka? Akkor mi a sok? Az az egy, aki azok közül hal meg, akiket szeretünk?