Bár Traian Basescu román elnök számára önmaga imázsépítése is fontos volt, váratlan székelyudvarhelyi megjelenésével üzenni akart a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMSZ) is: ha sokat „keménykedik” a kisebbségi törvény körül, talál ő majd olyan magyarokat, akikkel könnyebben szót ért – írja v
Basescu célkeresztjében a magyarság egysége
Stanik István főszerkesztő azt boncolgatja, miért is ment az államelnök Székelyudvarhelyre. Senkit sem elégít ki a kitérő magyarázat, amely szerint azért, mert „megígérte még az árvizek idején és legutóbb, Szász Jenő cotroceni raportján is”, illetve mert gratulálni akart a „szavatartó” polgármesternek a Székely Nagygyűlés levezényléséhez. Ha egyéb oka nem volt, érthetetlen a látogatás titokzatos szervezése, váratlan lebonyolítása. „Az okokat máshol kell keresnünk” – ál-lapítja meg a cikk szerzője.
Stanik úgy véli, mindenekelőtt Basescu személyiségében rejlik a magyarázat. „Olyan ember ő, aki ha baj van, rögtön ott terem: kiszabadítja a terroristák karmai közül a túszul ejtett újságírókat, felépíti az árvíz által elpusztított maracineni hidat, eltakarítja a kőomlást az Olt völgyében, és feloldja az autonómia követelések körüli feszültségeket” – jegyzi meg, s hozzáteszi: lesz, aki azt mondja majd, hogy az ország területi integritását mentette meg. „Kell-e annál szebb kép a televíziók képernyőjén, mint hogy a közvéleményben tegnap még elszánt szeparatistáknak feltüntetett székelyek képviselője pálinkával és kürtöskaláccsal kínálja a román nemzetállam legfőbb őrét?” – írja Stanik enyhe iróniával.
A kommentátor szerint az elnök olyan politikai játszmába kezdett, amelynek még aligha látható a kimenetele. Az viszont máris jól látszik, hogy a magyarság eddig minden román politikai párt által irigyelve tisztelt egységét vette célba. A kommentár szerint ebben a játszmában Szász Jenő csak egy szánalmas bábfigura, eszköz, amellyel megbontható a magyarság egysége, és ezáltal csökkenthető az ereje, talán még a parlamentből is kiszorítható. Akár már a közeljövőben, egy előrehozott választás esetén.
Stanik szerint Szász ebben a játszmában valószínűleg menti magát, hiszen menekülne a sok feljelentés, ügyészségi vizsgálat következményei elől. „Érzi, hogy szorul a hurok. Saját irhájáért cserébe áruba bocsátja azokat az eszméket, amelyekkel hosszú időn át számos jóhiszemű embert megtévesztett” – olvasható az Új Magyar Szó kommentárjában.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.