Ballag a katona...

Énekelni szeretek, ám – szégyen ide, szégyen oda – azt sem tudok. Igaz, nagyon sok régi magyar nóta, ének és dal szövegét ismerem, és ha el kellene szavalni, talán jobban menne. Hiányos zenei tudásom ellenére elég sok zenei fellépés szervezésében vettem részt. Néhai volt zenetanárom egy alkalommal meg is jegyezte, hogy az alapiskolás tudásomhoz képest már fejlődtem. Ez a dicséret jólesett, de még van hova fejlődni.

Márciusban egy könyvbemutató ,,vezénylésére” hívtak Párkányba. Aki egy levélben küldte a meghívót, számomra ismeretlen volt. Vissza is jeleztem, hogy biztosan rossz címre postázták. A válasz az volt, hogy bizony jó helyre küldték. Megegyeztünk, hogy még a bemutató előtt küldenek könyvet, ugyanis a könyv szerzőjét sem ismertem, közvetlenül a bemutató előtt a párkányi múzeumban találkoztunk először személyesen.

Nagyon szépen megszervezett bemutató volt, melynek az elején egyszer csak számomra addig ismeretlen ember lépett a mikrofonhoz. Minden előzetes hangolás nélkül kezdte énekelni, hogy „Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek” – a Piramis együttes Ajándék című slágerét. Mondom, ez nem a Révész Sándor, de a hangját ide küldte!

A bemutató után elbeszélgettünk az énekessel. Kiderült, hogy a keresztapja Galántán lakott. Azóta már többször találkoztunk, és elmondta, hogy a Diamond együttes frontembere. Ez nekem nem sokat mondott, de elárulta azt is, hogy egy új formáción dolgozik, amelyben régi ismert zenészek lesznek a csapat tagjai. Az együttes pedig Historic song névvel fog muzsikálni.

Azóta kicsit megismertem a zenekar tagjait, és meghívtak az első fellépésükre Párkányba. Nem igazán rajongok a rockos zenéért, inkább a régi klasszikus számokat hallgatom, de elmentem a koncertre. A párkányi rockfeszten léptek fel. Kíváncsi voltam, az emberek vajon ismerik-e a Historic songot, és tudják-e, milyen zenét játszanak. Meglepetésemre a megkérdezettek nagyon képben voltak a zenekart illetően. Ismerték a zenekar tagjait és elmondták, hogy az egyikük – Milan Špaňo – párkányi származású, ő szerezte a szlovák fociválogatott himnuszát, a „Nech, Bože, dá” -t is. Továbbá elmondták, hogy kicsit átdolgozva elmuzsikálják a ,,Ballag a katona” című slágert is, sőt több ismert dalt is.

A koncert elején a zenekar frontembere, Cs. Nagy Zoltán pár szóval bemutatta a zenekart, utána Mihalik Viktor, a Bikini dobosa megadta a jelet a kezdésre. Kozma Tibor, az R-GO egyik alapítója rövid, de sokatmondó gitárszólóval jelezte, hogy „helló, én is itt vagyok”, és már szólt is a „Nech, Bože, dá”. Muzsikáltak még Demjén-, Bikini-, Scorpions-dalokat és a frontember Körhinta című saját dalát is. A koncert végén pedig Metzler Gusztáv-Gutti és Kozma Levi is megmutatta a közönségnek, hogy nagyon is értenek a gitárhoz.

Az est végén odamentem a zenekar tagjaihoz, akik természetesen nem teljesen voltak elégedettek. Nem is értettem, miért. A közönség egy része énekelt, egy része táncolt, egy része pedig hallgatta a számokat. Ők valamiféle zenei szakzsargont használva magyarázták, hogy valami nem teljesen működött, de én azt biz` Isten nem is értettem, és nem is vettem észre a hibát a ,,komoly” zenei tudásommal.

Elismerés mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy igazi nyári fesztiválhangulatot varázsoltak a térre, a sétálóutcára. Végszónak pedig kölcsönvettem Andrew John Hozier egyik gondolatát, amely így szól: ,,Még egy dolog, amit imádok a zenélésben: örökké tart, és az ilyen időkben, amikor jó írni, szép dolog hátrahagyni valamit. Ha mást nem, az elismerést. És ez örökre megmarad.” Igen, a zenét is, ahogy a focit is, egy életen át kell játszani.