Azért hisztizni nem kell

<p>Tulajdonképpen hálásak lehetünk az eurómentőövnek és a körülötte kialakult hisztériának, mert az elmúlt másfél év kormányzásának vígan lehetett volna olyan eredménye, mint Magyarországon. Ha az éppen elmúlt koalíció még három éven át vitatkozott volna nyilvánosan, akkor a semmivel sem felkészültebb, műveltebb vagy éppen demokratább szlovákiai polgárok is alkotmányos többséghez juttathatták volna a Smert, aminek gazdasági és belpolitikai következményeit sejthetjük, nemzetiségi hozadékát pedig a tragédia fogalma fejezné ki a legjobban.</p>

Merthogy az Európai Unió legalapvetőbb alapelvei mégsem gazdaságiak. Az uniót nem azért gründolták össze az alapító atyák, hogy gazdagabban éljünk, harmincszor annyi energiát fogyasszunk, vagy éppen a szomszéd falu megismerése nélkül Mallorcán nyaraljunk. Az uniót elsősorban a 65 éve véget ért háborúban elfolyt vér hívta életre, s ezt a háború után éppen manapság vagyunk hajlamosak leginkább feledni.

Az uniós tárgyalási és döntéshozatali mechanizmusok nem véletlenül alakultak úgy, ahogy alakultak. A nemzetállamokat felhígító mechanizmusok a nemzetállamok megtartása mellett alakultak, feltehetően éppen azzal a szándékkal, hogy területi követelések helyett a kiegyezés, megegyezés gyakorlata érvényesüljön. Lehet most széplélekként azt hajtogatni, hogy nem sikerült, de ezt csak az teheti meg, aki azt gondolja, a történelem az ő születésével kezdődött. Hogy németek, franciák, angolok képesek történelmi sérelmeken túllépve az együttműködésre, sőt esetenként még a számlát is állják, nem kis eredmény. A lassú, megdolgozott és kemény munkával járó folyamatokat negyven évig Európa egy része nem is észlelte, még akkor sem, amikor bizonyos Helsinki Zárónyilatkozatot fogalmaztak meg és írtak alá még olyan hatalommal bírók is, mint a néhai Leonyid Brezsnyev.

Néhány országnak, bár nem érdemtelenül, mégis túl gyorsan jutott a jóból. Az addigi folyamatokhoz képest fénysebességgel bővülő unióban megjelentünk mi, akik népszavazásokon döntöttünk arról, hogy jobban akarunk élni. De amellett már nem, hogy esetenként egyenjogú partnerként vegyünk részt döntésekben, amihez, persze, illene felkészülni. Az euróválság csak az egyik hatalmas gond, amelynél kiderült, ki mit ért európai értékeken. Jobban mondva: mennyire nem tudjuk megfogalmazni, hol is a helyünk egy konföderatív jeleket mutató ország- és nemzetközösségben. Nem értjük azt, aki a szolidaritásról beszél, még ha a felelőtlen görög pénzszórás következményeit is jelenti a fogalom. De nem értjük azt sem, aki azt mondja, a vétójogot nem mi találtuk ki, van, és igenis szabad élni vele. Nem érthetjük, mert nyelvtörvény és médiatörvény léphet érvénybe úgy, hogy Brüsszel maximum a szemöldökét húzza össze (képletesen), de amikor eurómilliárdokról van szó, olyan nyomást képes gyakorolni, hogy na... Szalonképessé válhatnak tíz éve még elfogadhatatlan megoldások és politikus-típusok, mert nagy a baj, a négy évtizedes kihagyást nem megélő országok is csak keresik a megoldásokat, hát még mi.

Az unió elsősorban azért jött létre, hogy ne gyilkoljuk egymást Európában. Ami viszont nem jelentheti azt, hogy nincs szankció, ha valaki vét, és hogy minden gazemberség felett szemet hunyhatunk, ha most éppen nem jelent komoly politikai vagy gazdasági veszélyt.

A tanulás nem hagyható ki. Csak most, amikor egymást kellene tanulnunk, a jelszavas megoldások és a butaság nyeri a választásokat sorra. És közben felnőtt két generáció, amelyik nagyon hasonlít a múlt századelő amerikai önkénteseire: jó hecc van, megyünk harcolni, megnézzük az európai lányokat és jövünk – majd jöttek az ónkoporsók. Az európai és itthoni politikai hisztériák közepette hunyjuk be a szemünket, és jusson eszünkbe ez a párhuzam.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?