Az ünnep védelmében

karácsonyfa

Hétfőn felállították Pozsony karácsonyfáját a Fő téren. A tizenkét méter magas amerikai duglászfenyő elhelyezésével hivatalosan is elkezdődött a karácsonyi vásárra való készülődés.

Maga a vásár november 24-én nyit, de a fővárosban már érezni a türelmetlenséget – legalábbis a nagy bizniszre berendezkedő kereskedők részéről. Az áruházak polcait a héten ellepték a színes karácsonyfadíszek, a fenyőmintás ünnepi étkészletek, szalvéták, dekorációs kellékek, szaloncukrok. 


Én a magam részéről a csokimikulások kipakolását is erős túlzásnak tartom – ezeket legalább három hete kerülgetem, a legkisebb éjjel-nappaliban is halmokban állnak –, a karácsonyvárás időszakának üzleti jellegű előre hozását meg végképp károsnak tekintem. Pedig még nem is bömböltetik lépten-nyomon a Csendes éjt és a Jingle Bellst. Ez nyilván a jövő (hét) zenéje.

 
Magyarországon már vannak, akik lobbiznak a kereskedelem diktálta őrült tempó ellen. A Fiatal Családosok Klubja (FICSAK) szerint ünnepeink olyannyira devalválódnak, hogy a gyerekek fejében összemosódik a halottak napja a Mikulás eljövetelével, a karácsonnyal és az újévvel. „Nem tartjuk helyénvalónak, hogy október eljöttével már feldíszített karácsonyfákkal találkozhatunk a kirakatokban, azüzletekben pedig szezonális termékek megjelöléssel egymás mellett sorakoznak a sírra való mécsesek, a csokimikulások, a kész mikuláscsomagok, a szilveszteri duda, konfetti és a feldíszített műfenyők. Azt valljuk, hogy az ünnepek identitásunk alappillérei, emberi mivoltunk egyik legszebb megnyilvánulásai, közösségeink tápláló ereje. Az ünnepek összemosása és elértéktelenítése mellett nem mehetünk el szó nélkül, meg kívánjuk védeni azokat!” – olvasható a FICSAK állásfoglalásában. Talán mindannyian a legszebb gyermekkori emlékek között őrizzük az ablakba kitett, reggelre megtelő csizmácskákat, vagy a december 24én csodálatosan ragyogó fenyőfát és az alatta megbújó ajándékokat. Ahogyan azt a bizonyos kis piros csomagot december 6-án, úgy a karácsonyfát is a megfelelő időben, szenteste láttuk meg először. És ami nekünk megadatott, az miért ne járna a gyermekeinknek is? – teszik fel a kérdést az „Ünnep-védők”, mert így hívják azt a csapatot, amely a fenti állásfoglalást megfogalmazta, és amelyhez magánszemélyek, civil szervezetek, sőt, kereskedők is csatlakozhatnak. 


A mozgalom azt is szeretné elérni, hogy a mikuláscsomagokat és karácsonyi kellékeket úgy rendezzék el az árusító helyeken, hogy azok egy 110–130 cm magas gyermek számára ne legyenek szemmagasságban. 


Nos, ezt nehéz lesz elérni, de persze szurkolok nekik. Talán túl naivnak tűnnek ezek a vágyak, talán első dühükben fogalmazták meg őket a fiatal szülők. Mondhatnánk erre, hogy nem kell a gyerekeket plázába, hipermarketbe hordani, ehelyett inkább játszóházba járjanak velük. Az élet azonban nem ilyen egyszerű, néha muszáj bevásárolni, és van úgy, hogy jobb megoldás híján magunkkal kell vinnünk a kicsiket. És ha engem felnőttként zavar ez a korán jött csillogás-villogás, akkor a gyerekeket duplán megzavarhatja. Szóval kedves kereskedők, egy kis tapintatot, megértést és türelmet kérnék. Ne aggódjanak, december 24-ig úgyis mindent szépen megveszünk önöktől... 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?