Az újságíró felelőssége

Így lehettem később a nyitrai egyetem zsurnalisztika tanszékének egyik alapítója s tizenegy évig a tanára. Máig tanítok újságírást, igaz, lassan tíz éve már a politológia szak hallgatóinak. Mindezért talán van valami rálátásom a szakmára. Márpedig a következő sorokat szakmai, nem pedig ideológiai indíttatásból írom (természetesen tisztában vagyok azzal, hogy az általam leírt jelenségek viszont sajnos, elsősorban ideológiai indíttatásúak).

Fiatal újságíró koromban nem értettem, hogy a nyugati filmekben miért menekül mindenki az újságírók elől. Miért utálja őket mindenki? Hiszen a saját bőrömön én ezt sosem tapasztaltam. Milyen naiv voltam! Most már pontosan tudom, miért ábrázolták őket olyan gyakran szemétnek. Mert azok voltak. Kitalálgattak, elferdítettek dolgokat, részrehajlók voltak, öntelten viselkedtek, veszélyeztették mások munkáját, esetenként az életét is. Teljes ellentétei voltak azoknak a tollforgatóknak, akiket én személyesen ismertem. Azóta sajnos nálunk is elterjedt az újságíróknak a fent említett fajtája. Ők azok, akik lejáratják a szakmát. Jó példa erre az az újságíró, aki nyilvánosan elmondta, hogy neki az a küldetése, hogy másokat sértegessen (!). Ez az újságírói etika abszolút megcsúfolása. Persze nem mindenkit sérteget, csak azokat, akikkel ideológiailag nem ért egyet. Az ilyen típusú újságírók az interjú műfaját is érdekesen művelik. Aki szimpatikus nekik, azzal „simogató” interjút csinálnak, aki nem szimpatikus, azzal „marcangoló” interjút. Ha egyáltalán hajlandók olyasvalakivel interjúzni, akit nem szeretnek. 

Márpedig ha újságíró vagy, az a dolgod, hogy minél több eredeti, vagyis az elsődleges forrástól származó információt szolgáltass. Ha tele vagy gyűlölettel, s nem tudsz az érzéseiden felülemelkedni, akkor nem lehetsz jó újságíró. Egyébként meg az interjú nem szubjektív műfaj, nem érdekel a véleményed, amit bántó és támadó élű kérdésekbe csomagolva vagdosol neki az alanynak, mintha valóban a sértegetés lenne a szakmád lényege. A véleményed írd meg mondjuk egy kommentárban, az szubjektív műfaj. De még az sem jelenti, hogy hazugságokra és vulgarizmusokra építhetsz. Egy laikus ezt megteheti, de te nem, mert neked felelősséged is van. Szavakkal dolgozol, s a szavakkal ölni is lehet. Ha ezt nem érted, akkor válassz más szakmát! Hogy te ezeket pontosan tudod és érted, s épp azért árad minden megnyilvánulásodból gyűlölet, mert tudatosan ezt akarod terjeszteni? Tudatosan csúsztatsz félre? Tudatosan támadsz, vallatsz, holott nem rendőrtiszt vagy? Akkor igazából nem újságíró vagy. 

Rengeteg példát tudnék mondani erre az elferdült újságírásra. Hogyan terjeszthet egy újságíró hazugságot valakiről, akit meg sem hallgat, mert már előre eldönti, hogy van, akinek nem lehet igaza, akkor is, ha igaza van? Miféle újságírás az, ami abból merít, amit olyanok mondtak az illetőről, akikről eldöntötted, hogy akkor is igazuk van, ha hazudnak? S te ennek alapján vádaskodsz? Aztán amikor a megvádolt szembesít a hazug vádaddal, egyszerűen elmenekülsz. Másokat vádoltál hazugsággal, miközben te hazudtál. S ha ezt megteszed egyszer, hol a garancia arra, hogy máskor ne tedd? Esetleg mindig ezt tedd, munkamódszereddé avatva a hazugságot? S csinálod ezt belefeledkezve az önhittségbe, az „újságírónak mindent szabad” álságos mítoszába? 

Te, kedves kolléga, aki nem így dolgozol, biztosan nem fogsz felháborodni a szavaimon. Te pedig, aki így dolgozol, próbáld megtalálni a „szakmai erkölcs”, a „szakmai alázat” és a „köz iránti felelősség” szavak értelmét!