Az összefogás alakzatai

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke úgy állt ki Kövér árulózása mellett, hogy nem ismételte meg azt, látszólag félretette a harciasságot, miközben azért beszólt a manapság egyre többek (pl. Donald Trump, Orbán Viktor, Robert Fico) által elítélendőnek tartott politikai korrektség szószólóinak. Őry sajtónyilatkozatában „kontextusba helyezte” Kövér László szavait, amelyek szerinte arra utaltak, hogy a Kárpát-medence határon túli magyar közösségei rohamos fogyásuk okán nem engedhetik meg maguknak a politikai többpártrendszert, amely egyenlő az öngyilkossággal. Ha nincs összefogás, akkor az „ellenség”, azaz az asszimilációra törő nemzetállami akarat győzedelmeskedik. Őry sajtónyilatkozatát érdekes fordulattal zárja: ahelyett, hogy Kövér László kijelentéseivel foglalkoznánk, tegyünk inkább a magyarság megmaradásáért stb. 

Az MKP-t ugyancsak nehéz helyzetbe hozta kemény kijelentésével a magyar házelnök, hiszen épp akkor dobott be egy színtiszta árulózást, amikor az MKP megkezdte a közeledést. A magyar–magyar párbeszéd ugyan még csak az MKP és a Híd közti politikai egyeztetések előszobájának számított, ám abban minden elemző egyetértett, hogy rég nem volt ennyire ideális a helyzet a politikai közeledéshez: egyik párt sem lehet különösebben elégedett támogatottsága alakulásával, miközben közelednek a megyei választások, és az MKP új vezetését (legalábbis ami valóban új benne) nem terhelik a korábbi konfliktusok. Menyhárt József a dunaszerdahelyi „csúcstalálkozón” azt is ki merte jelenteni, aki most árulózni szándékozik, inkább menjen haza. Tette ezt nyilván annak szellemében is, hogy Bugár Béla már korábban többször jelezte, akkor tudnak együttműködni az MKP-val, ha vége szakad az árulózásnak. 

Kövér László árulózása alighanem több volt egy egyszerű érzelmi kitörésnél. Azon túl, hogy fokozta az erdélyi „választási hangulatot”, szavaiban benne rejlett a szlovákiai magyar helyzet „árnyalásának” szándéka is. A feszültséget itt sem árt fenntartani, hiszen ha túlságosan békülékenynek és mérsékeltnek mutatkozik a Fidesz (és szlovákiai képviselete, az MKP), az gyengíti pozícióit. Kövér talán úgy látja (talán így festették le neki a helyzetet), a Híd–MKP együttműködés már csaknem garantált, s azt azért nem ártana tisztázni, hogy itt valójában ki tesz engedményt kinek. Nehogy úgy tűnjön, hogy végül még az MKP-nak kell hálásnak lennie a Hídnak, amiért összefog vele. Nem, sugallja Kövér (és vele együtt Őry), ha létrejön az összefogás, az még nem azt jelenti, hogy a Híd diktál, hanem hogy a magyarságért való összefogás érdekében le kell ülni az árulókkal is. Leülni velük, de nem megbocsátani nekik és elfelejteni, kik is ők valójában. 

A fő kérdés most nem az, hogy Kövér László kijelentésének van-e igazságtartalma, vagy sem, amivel ezeken a hasábokon korábban már többen a logika kíméletlen eszközeivel számot vetettek. (Ti. Kövér kijelentései csak a hit, és nem az értelem eszközeivel vizsgálva találhatóak igaznak.) A fő kérdés az, vajon a Híd számára ezek a kijelentések, amelyeket az MKP nem utasított el, hanem, ha némileg kacifántos módon is, de megerősített, elég indokul fognak-e szolgálni az együttműködés elvetéséhez. Ha igen (és ez Bugár eddigi kijelentései alapján nem valószínűtlen), akkor az a paradox helyzet jön létre, hogy az együttműködés elvetését öngyilkosságként meghatározó Őry Péter szavai indítják el az öngyilkosságot. Kövér talán segíteni akart az MKP-nak, de nem kizárt, hogy ezzel ellehetetlenítette a párt új vezetésének legfőbb törekvéseit. Ezt a csapdát Őry Péter is felismerhette, ezért zárhatta nyilatkozatát egy „elterelő hadmozdulattal”, annyira naiv azonban aligha lehet, hogy azt gondolja, ennyi a Hídnak elég lesz. Bár ki tudja. Még sok meglepetés érhet bennünket.