Az EU árnyoldalai

Brüsszel nem Moszkva, az Európai Unió egy demokratikus szervezet, ahol többé-kevésbé a piacgazdaság érvényesül, és önként csatlakoztunk a szervezethez, népszavazással megtámogatva. A tagság előnyei gazdasági téren (is) jóval felülmúlják a veszteségeket és rizikókat. Ezt nem árt rögtön az elején leszögezni. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a tagság árnyoldalairól nem kellene beszélni. Már csak azért sem, mert akkor teljesen átengedjük a terepet a reális alternatívát sosem kínáló, mindig csak kritizáló, EU-ellenes populistáknak, akik majd szépen összekeverik a jogos kritikát a légből kapott vádaskodásokkal, hogy aztán nagy adag morális relativizmussal egyenlőségjelet tegyenek Brüsszel és Moszkva közé.  A közös agrárpolitika tipikusan olyan terület, amelyről elmondható, hogy létezése ellenére léptünk be az unióba, és több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott. Jórészt fel kellene számolni, de erre semmi reális esély, ezért marad a fokozatos toldozgatásfoldozgatás – a politika első reformja 1968-ban indult!  Az uniós alapokból származó pénzek lehívása is túl bonyolult, a rendszer azonban így sem akadályozza meg a pazarlást és a tömeges visszaéléseket. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy gyakran tagállami szinten bonyolítják tovább a pénz felhasználását, és az azt kísérő korrupcióért kizárólag a helyi elitek okolhatók.  Az euró megmentésére született új intézményekkel három komoly gond is van: 1. Gyakran ellentétesek az EU jogszabályaival. 2. A tagállamok (így Szlovákia is) jelentős pénzeszközöket fizettek be alaptőkeként, és még nagyobbakat veszíthetnek el garanciák formájában (ez tovább növelné államadósságukat is). 3. Az új mentőmechanizmusok új táptalajt jelentenek a morális hazárdjátéknak és potyautas magatartásnak.  Leegyszerűsítve: a felelőtlen tagállami vezetők most azt mondhatják, még mindig nem kell spórolni, folytatódhat az eladósodás, ha nagy baj lesz, majd megment minket az eurósánc meg az Európai Központi Bank.  A legnagyobb gond azonban a piaci versenyt, a szabad vállalkozást és gazdasági aktivitást lassú méregként megölő, mindent átszövő túlszabályozás. Évente több ezer oldalnyi jogszabály születik, amelyek növelik az adminisztratív és pénzügyi terheket, a bürokráciát, és megnehezítik a vállalkozók életét, nem ritkán ellehetetlenítve őket. A folyamat nem látványos, de hosszú távon az egyik fő oka az unió romló versenyképességének. Felismerte ezt az Európai Bizottság is, de eddig minden hangzatos akcióterv, amely megpróbálta megállítani a törvénygyárat, csúfos kudarcot vallott.  A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója