Az Airbus világszerte munkatársakat keres

A megrendelések növekedése miatt az Airbus az idén 2500 új dolgozót kíván felvenni, s ezért világszerte munkatársakat toboroz - idézte a dél-nyugat-franciaországi regionális lap, a La Depeche du Midi a társaság vezérigazgatóját.


A megrendelések növekedése miatt az Airbus az idén 2500 új dolgozót kíván felvenni, s ezért világszerte munkatársakat toboroz - idézte a dél-nyugat-franciaországi regionális lap, a La Depeche du Midi a társaság vezérigazgatóját. Gustav Humbert elmondta: elsősorban mérnököket, beszerzési menedzsereket és logisztikai szakembereket keresnek. Csupán a toulousi központban több száz munkatárs felvételét tervezik. Ugyanakkor a vállalatnál az idén 5 százalékkal tervezik csökkenteni a gyártási költségeket, a Route 06 elnevezésű program 1,5 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő az idei évre.

Az anyavállalat, az EADS még decemberben azt közölte, hogy az Airbus gyártó kapacitásának 20 százalékát Kínába telepítheti át, cserében azért, hogy Kína 150 A320-ast vesz az Airbustól. A kínai miniszterelnök decemberi elején Toulouse-ban tett látogatásán abban állapodott meg a cég vezetőivel, hogy megvizsgálják egy kínai összeszerelő üzem létesítésének a lehetőségét. Az Airbusnak Európán kívül még nincs gyártóhelye, a kínai lenne az első.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?