Atomsimogató

Éppen zúgott az éji bogár, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy bizonyos országok vezetői atomfegyverekkel fenyegetőznek. A Homályos Tekintetű Homárhoz címzett lakótelepi kiskocsmában ültek, és nosztalgiáztak. Most Ervin szólalt meg először. Gondolkodott már azon, mit fognak mondani harminc év múlva, akik most harmincévesek? Hogy mi volt ez? Ha én visszaemlékezem a harminc évvel ezelőtti állapotokra, eszembe jut például akkori kedvenc rajzfilmem, Atom Anti. Egy szuperszonikus hangyáról szólt, aki ott segített, ahol tudott.

Nem is gondoltam, hogy már ennyire öregek vagyunk, mondta Bandika, és felidézte, amit az ötvenes meg a hatvanas években átélt. Akkor is atombombákkal fenyegetőztek, aztán mi lett belőle. A nép úgy megijedt, hogy elkezdett mindenki szórakozni. Két végén égették a gyertyát, és kialakult a rock and roll. Szép évek voltak, éltünk az atomhatalmak árnyékában nyugodtan, semmi kapitalizmus. Ó, a régi szép idők, amikor öt korona volt a kenyér. Folytassam?

Ervin intett, hogy nem muszáj, és nézte tovább a távolban a naplemente maradványait. Na de ha elkezdenek atommal dobálózni, ahogy ígérik, akkor mihez kezdünk? – aggodalmaskodott újra Bandika. Ugyan már, legyintett megint Ervin. Hazudnak ezek. Aztán meg... ha el is kezd valaki atomtöltettel dobálózni, akkor nyilván kapni is fog cserébe egyet. Vagy kettőt. Bandikát az érvelés nem nyugtatta meg, elsősorban az atomsugárzás egészségügyi vonzatai miatt. De Ervin erre is tudott felelni. Gondoljon csak bele, ha a koronavírus ellen képes voltak egy év alatt oltást fejleszteni, atomtámadás hatásainak enyhítésére is lesznek biztosan gyógyszerek. Krémek, tapaszok, ampullák, bármi. Amire kereslet mutatkozik, arra kínálat is lesz, ilyen világ van. Majd az egészségbiztosító téríti, mi pedig elmegyünk gyógyfürdőbe, hogy a termálvíz kimossa az ízületeinkből a radioaktivitást. A rádióban megszólalt az Elán slágere a nővérkéről, aki Pozsony-Kramáre kórházában mindenkit meggyógyít, és olyan, mint egy angyal. A szerelem mindig meggyógyítja, amit kell, hangsúlyozta az idézetet Bandika. No majd meglátjuk, tette hozzá Ervin. Ettől meg is nyugodtak, és elkezdték tervezni a nyári kirándulást. Horvátországot unom – kezdte Bandika. Én meg Olaszországot – tette hozzá Ervin, majd megegyeztek, hogy a dél-csehországi Třeboňban foglalnak szállást, és a környékbeli halastavakban próbálnak szerencsét.

Már éppen indultak volna, amikor Ervinnek eszébe jutott, hogy az önkormányzat a héten a megugrott energiaárakra való tekintettel az éjszakai közvilágítás lekapcsolását helyezte kilátásba. Úgy látom, ezeket nem két végén égetik, hanem egyiken sem – morgolódott a sötétben Bandika. Minden változik, de a dal velünk marad – dúdolta Halász Judit slágerét Ervin, majd szerencsésen kikerültek egy villanypóznát, és négy perc múlva haza is értek.

A szerző a Vasárnap munkatársa