Arról, hogy az ellenfél lábát eltörni tilos

Az alábbiakban sem védeni, sem kárhoztatni nem akarom Szarkát; védeni azért nem, mert tettére nincs mentség; a kárhoztatást pedig bízzuk a saját lelkiismeretére. Néhány dolog mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül. Az a hisztéria, amellyel a közvélemény Szarka belépőjére reagált, sokat elárul a szlovákiai futballközeg mentális állapotáról. Egyesek bosszúért kiáltottak, a „szemet szemért, fogat fogért” elvet emlegették, mintha legalábbis egy tömeggyilkosról volna szó. Mások viszont igyekeztek elbagatellizálni Szarka tettét, azzal érvelve, hogy a futball nem sportgimnasztika, s az ilyen mozdulatok „benne vannak a pakliban”.A futball valóban nem sportgimnasztika, eddig stimmt. De – s ezt nem árt szem előtt tartani – nem is ketrecharc! A futballban nem lehet alattomos, durva szabálytalanságokat elkövetni. Ha lehetne, a játék lényegét ölnénk meg. Szarka a félpályánál szabálytalankodott, hátulról lépett oda ellenfele támaszkodó lábára. Ez sajnos nem az a típusú szabálytalanság, amelyet a játék hevében követ el valaki. Az ilyesmi nincs benne a pakliban, akár a „mi fiunkról” van szó, akár nem. Szarka mozdulatáról ráadásul az sem állítható, hogy elhibázott, rossz ütemű szerelési kísérlet lett volna. Ő ugyanis nem szerelni akart. Hanem odalépni, törleszteni. Ez lett belőle. Még egyszer: sajnálatos balesetek előfordulhatnak a futballban, ez egy ilyen játék. De az alattomban elkövetett, drasztikus szabálytalanságokat szankcionálni kell, máskülönben nincs értelme a focinak. Ez, azt hiszem, tiszta sor.  Egyetlen jóérzésű szurkoló sem sírja vissza a nyolcvanas évek elejét, azt a korszakot, amikor a hentesek „tokától bokáig” kicsontozták az ellenfél technikásabb játékosait, és büntetlenül miszlikbe apríthattak bárkit, mint az olasz Gentile a brazil Zicót, a bilbaói Goikoetxea a barcelonai Maradonát vagy a német Schumacher a francia Battistont (aki az arcára mért rúgástól elájult, két metszőfoga kitört, nyakcsigolyája megrepedt, a bíró azonban nem látott szabálytalanságot). Azóta jobban védik a játékosok testi épségét, s már arra is akadt példa, hogy valaki futballpályán elkövetett szabálytalanságért letöltendő börtönbüntetést kapott: az ellenfelét lefejelő Duncan Ferguson (Glasgow Rangers) három hónapot, a riválisa térdkalácsát három részre törő Rachid Bouaouzan (Sparta Rotterdam) pedig hat hónapot töltött a rács mögött. Túlzásnak tűnik? Annak. De tegyük fel, hogy a szenicei jelenet az utcán történik. Egy járókelő nekiugrik egy másiknak, hátulról, rá a támaszkodó lábra. Szilánkos törés, jöhet a mentő, azonnali műtét etc. S tegyük fel, hogy mi vagyunk az áldozatok. Mit gondolnánk az esetről? Bűncselekmény történt? Azt mondanánk: nyilvánvalóan. S ha az utca helyett történetesen a futballpálya a helyszín? Mi a különbség? Elsősorban az, hogy a focista önszántából vesz részt a mérkőzésen, pontosan tudja, milyen kockázatokkal jár egy meccs, s amikor pályára lép, vállalja ezeket a kockázatokat. De – s ez legalább annyira fontos – pályára lépésekor azt is vállalja, hogy betartja a szabályokat, ha pedig vét ellenük, szankcionálják. Szarka súlyos sérülést okozott, alighanem komoly büntetést kap érte, három hónaptól egészen öt évig terjedő eltiltást róhatnak ki rá. A DAC játékosa azóta bocsánatot kért, és megbánta, amit tett. Ez enyhítő körülmény, de nem menti fel őt. Hogy Kóňa nem fogadta el Szarka békejobbját, s nem akar megbocsájtani, az már a sértettet minősíti. Nem lehet elégszer ismételni: a futballpályán ellenfelek vannak, nem ellenségek. A harci kedv, az elszántság, a küzdőszellem a sportpályára való. A gyűlölet, a megtorlás és a bosszúszomj nem. Az már az edző és a szakmai stáb feladata, hogy az ilyen „bosszúálló mentalitás” helyett elszántságot és fegyelmezettséget tápláljon a játékosokba.A klub (és az egész csallóközi futball) érdeke, hogy a DAC-nak ne az alattomos játék, hanem az a pazar miliő legyen a védjegye, amely a tulajdonosváltás óta körülveszi a klubot. A hangulat, a lelkesedés, az odaadás. „Várunk vissza, Ákos!” – üzenték a dunaszerdahelyi szurkolók Szarkának, ezzel is jelezve: ők kiállnak a játékosaikért. Most már a futballistákon a sor, nekik is ki kellene állniuk a szurkolókért, például azzal, hogy kiharcolják a bennmaradást, és – Szarka példájából okulva – saját indulataikat és kicsinyes sérelmeiket nem helyezik a csapatérdek fölé.