Árnyékban az önkormányzatok

2022 októberében már a levegőben lógott a kormány bukása, és az akkori helyzet rányomta a bélyegét a választásra való készülődésre is. Az akkor megválasztott polgármesterek és önkormányzati képviselők különös helyzetben voltak, hiszen amikorra összerázódtak a helyi testületek, addigra szétrázódott a kormány. Az utóbbi években rájár a rúd az önkormányzatokra: Covid, háború a szomszédban, energia- és egyéb válság – a tornyosuló problémák kivéreztethetik őket. Január végén azzal próbálták felhívni magukra a figyelmet, hogy egyszer csak figyelmeztetésként sötétséget borítottak a községekre. A gond ilyenkor az, hogy a sötétben kevésbé látunk, ha pedig világítanak, akkor a lámpa alatt van a legnagyobb sötétség.

Minden változik, a helyi önkormányzatok is állandóan fejlődnek, ugyanakkor egyfolytában készenlétben vannak. Akarva-akaratlanul egy vicc jut az eszembe. A cigány zenészek éjjel, zárás után osztoznak a pénzen, de a bőgősnek nem adnak belőle. – Mi van, komám, hát nekem nem jár? – kérdi. Mire a prímás: – Hát járni jár, csak nem jut. Szegény településvezetők is így vannak. Ők a mindenkori pénzügyminiszterhez intézik rendszerint a kérdést: „Miniszter úr, hát nekünk nem jár?” A szegény miniszter úr pedig halkan sziszegve válaszol: „Hát járni jár, csak nem jut.”

A kérdés csak az, meddig tart a települések tűréshatára.

A demokráciának is lehetnek hátulütői, sőt hibái is – szerintem még sokáig fogjuk tanulni, mit is jelent a valódi demokrácia, a valódi önkormányzás. A választáson való részvétel az önkormányzati választáson 1998 óta nem éri el az 50 százalékot sem. Ennek az egyik oka biztosan az lehet, hogy az önkormányzatokat mostohagyerekként kezelik. Az illetékesek mégis nagyon jól tudják: ha baj van, mindig lehet rájuk számítani. Ez a nagy szerencse!

Tudom, szeptemberig megint nincs rájuk idő, aztán a politikusok karácsonyig ismét mással lesznek elfoglalva, és a helyiek csak tudomásul vehetik, hogy lám, elcsordogált 14 drága hónap a választás óta... Végre időt kellene találni és meg kellene beszélni a közös dolgokat, amelyekből van egynéhány. Ez csak a sokszor említett politikai és emberi akarat kérdése. Szerintem az akarat mindig bennünk van, csak tudni kell, mikor szabadítsuk ki. Ebben az esetben, sajnos, komoly késésben vagyunk.