Aranygóllal nyolc között Szenegál

Kulcsembereit nélkülözve lépett pályára a szenegáli válogatott az esélyesebb Svédország elleni nyolcaddöntőben. Bruno Metsu tanítványai előtt egy cél, a továbbjutás lebegett, ezzel ugyanis beállíthatták volna a legjobb afrikai vb-szereplést, azaz Kamerun 1990-es negyeddöntőbe jutását.

Kulcsembereit nélkülözve lépett pályára a szenegáli válogatott az esélyesebb Svédország elleni nyolcaddöntőben. Bruno Metsu tanítványai előtt egy cél, a továbbjutás lebegett, ezzel ugyanis beállíthatták volna a legjobb afrikai vb-szereplést, azaz Kamerun 1990-es negyeddöntőbe jutását. A halálcsoportból továbbjutó svédek viszont az esemény titkos favoritjává nőtték ki magukat.

A találkozót megelőző taktikai csatából Szenegál jött ki jobban, hiszen a két eltiltott játékos, Fadiga és Diao mellett Ferdinand Coly és Aliou Cissé is vállni tudta a játékot, míg a svédek előzetesen megadott kezdőcsapatán változtatni kellett, miután Freddie Ljungberg nem gyógyult meg.

Az előzetes esélyeknek megfelelően a svédek kezdték agilisabban a mérkőzést, és jóformán megizzadni sem volt ideje a játékosoknak, amikor Henrik Larsson szép fejessel megszerezte a vezetést. A góllal, mintegy pavlovi reflexként, visszavett a tempóból a skandináv csapat, majd amikor Alexandersson kapott egy "könyököst" Fayétól, s emiatt percekig emberhátrányban játszott Svédország, gyakorlatilag eldőlt, hogy a félidőt csak védekezéssel tölti az együttes.

Nagyon nehéz helyzet előtt állt a védelem is, amely a világbajnokság során addig remekül teljesített, hiszen a jól cselező, dinamikus szenegáli támadók ellen nem volt könnyű megtalálni az ellenszert. Nem véletlenül nyilatkozta azt Sven-Göran Eriksson, az angolok svéd szakvezetője, hogy örül, hogy nem az afrikaiak ellen kell játszani. Mellbergék is zavarban voltak néha, hiszen ha lendületből érkeztek Dioufék, akkor kicselezték őket, ha szorosan melléjük helyezkedtek, akkor lefordultak róluk.

Ez a döntésképtelenség okozta a szenegáli gólt is, hiszen Henri Camara a kaputól 16 méterre gyakorlatilag azt tehetett a labdával, amit csak akart, mind Lucic, mind Mjällby méterekről figyelte a Sedan csatárát. Az afrikai együttes hozta a kontinensbajnokságon mutatott kultúrált, önbizalomtól és erőtől duzzadó játékát, a svédektől talán éppen a fifikás Ljungberg hiányzott.

A félidőben bizonyára fejmosást tartott a Söderberg, Lagerbäck edzőpáros, mert a második negyvenöt percet ugyanolyan lendületesen kezdte a svéd válogatott, mint az elsőt. Ám ezúttal nem jött a gól, Anders Svensson és Allbäck lövésén kívül nem akadt igazi svéd helyzet. A szenegáliak erőfölénye egyre jobban kidomborodott, elöl Diouf és Camara állandó veszélyt jelentett, ám a szokásos afrikai cselezési hév önzőségbe, és ezzel eredménytelenségbe csapott át. A védelemben Coly játszott hibátlanul, előbb emberfogóként, majd középső védőként is kiválóan teljesített. A svédek motorja a két Svensson, Anders és Magnus volt. A rendes játékidő utolsó tíz percében több lehetőség is adódott a "háromkoronások" előtt, de a csereként beálló Ibrahimovic minden kecsegtető alkalmat elügyetlenkedett.



Történelmi pillanat: Camara aranygólja vb-negyeddöntőbe juttatja Szenegált
A hosszabbítást Svédország ismét jól kezdte, Anders Svensson olyan helyzetet hagyott ki, amely gólt érdemelt volna, kapufája előtti cselét még évekig láthatjuk a különböző összefoglalókban. A csattanót azonban Henri Camara szolgáltatta, aki a 104. percben szintén a kapufát találta el, ám lövése befelé pattant.

A világbajnokság első aranygóljával Szenegál 2-1-re nyert, s bejutott a negyeddöntőbe, ahol a Japán-Törökorszég nyolcaddöntő győztesével mérkőzik a legjobb négy közé jutásért.

Henri Camara, a Sedan aranygólt elérő csatára: "Mindent megtettünk a győzelemért, hiszen nem turistaként érkeztünk a világbajnokságra. Nagyon boldog vagyok, ám gyorsan el akarom felejteni a mérkőzést, mert mostantól már a negyeddöntőre kell összpontosítanunk:"

Bruno Metsu, a szenegáli válogatott szövetségi kapitánya: "Őrült mérkőzés volt, nagy boldogságot okoztunk szurkolóinknak. Egy nagy csapat születését láthattuk ezen a gyönyörű találkozón. Saját dolgunkat nehezítettük meg a korán bekapott góllal, de szerencsére később talpra álltunk. A svédek rendkívül erős csapatot alkotnak, ezt korábbi ellenfeleik is megtapasztalták. Mégis azt mondom, hogy nem a szerencsének, inkább magunknak köszönhetjük a sikert."

Lars Lagerbäck, a svéd válogatott szövetségi edzője: "Szomorú vagyok, mert mi alakítottunk ki több helyzetet. Az első félidőben még nem játszottunk jól, védelmünk számos alkalommal hibázott, de a folytatásra feljavultak a játékosok. Sajnos, ilyen a futball, a lehetőségeket értékesíteni kell, mert a kihagyott helyzetek mindig megbosszulják magukat."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?