Anka néni jólétéért

<p>A kormány első száz napja után az egészségügyi miniszter egészen jó értékeléseket kapott a szakmától és a szélesebb közvéleménytől is.&nbsp;</p>

Nem váltott ki hevesebb tiltakozásokat, amikor a miniszterelnök azt mondta, hogy Tomáš Drucker „elsősorban a tisztességtelen cselekvés lehetőségeinek szűkítésében” sikeres. Ha a Smer elnöke valami hasonlót mondana ma, nem menne neki át olyan könnyen, hiszen az Általános Egészségbiztosítónál (VšZP) véget ért a „lehetőségszűkítés” időszaka.

Akkor, amikor még a kormány is megpróbált olyan benyomást kelteni, hogy az egészségügyben hatalmas változások jönnek, Miroslav Vaďura, a VšZP akkori igazgatója megpróbálta magát pozicionálni. Áprilisban hatalmas csinnadrattával jelentette be, hogy „a biztosító nem hosszabbítja meg a szerződéseket három olyan céggel, amelyek Marcel Forai volt igazgató rokonaihoz köthetők”. Leegyszerűsítve, Anka néni cégei nem kapnak semmit. Vaďura ezt azzal indokolta, hogy a szerződéseket, amelyeket az unokaöcs kötött a nagynénivel, és amelyek mindkettő számára előnyösek voltak, „elődje morális és etikai kudarcának” tartja. Felmondásuk állítólag semmilyen gondot nem okoz, mert a VšZP által kötött többi szerződés biztosítja az egyes szakterületeken a hálózat minimális működését. Ez volt áprilisban. Június végére minden megváltozott.

Elég volt, hogy megszólaljon egy fantom páciensszervezet képviselője, és hogy Richard Raši kassai főpolgármester (micsoda véletlen!) levelet írjon a VšZP-nek, hogy „a szerződések felmondásával jelentősen meggyengülne, sőt, veszélybe kerülne az egészségügyi ellátás Kassán”, s a biztosító új vezetése – élén Miroslav Kočan igazgatóval – „átmenetileg” rögtön meghosszabbította a szerződések érvényességét év végéig. Míg áprilisban a korábbi igazgató kijelentette, hogy „nem látja indokoltnak a szerződések meghosszabbítását”, júniusban az új igazgató hirtelen megtalálta az okot. Vagy megkapta Kassáról.

Hogy a váltás ne tűnjön drámainak, Kočan azzal próbálja tompítani, hogy az intézkedés csak ideiglenes. Ahhoz, hogy a biztosító végleges, az elindított ellenőrzések eredményein alapuló döntést hozzon, állítólag időre van szüksége. Miközben azt az ellenőrzést, amelyet éppen elindított a biztosító, nemrég fejezte be a Számvevőszék (NKÚ). Ez megállapította, hogy Anka néni egyik cégével a biztosító sokkal nagyobb volumenű szerződést kötött a megengedettnél. Egy másik cégről az NKÚ azt állapította meg, hogy csak azért növelte négyszeresére a rendelők számát, hogy minél több pénzt csikarjon ki a biztosítóból.

Minden jel arra mutat, hogy amikor a Smer pozsonyi csoportja bajba jutott, a kassai megpróbálja megtartani a bizniszét. Miroslav Beblavý független képviselő ezt nagyon pontosan fogalmazta meg, amikor Tomáš Drucker miniszternek és a biztosító igazgatójának, Miroslav Kočannak azt ajánlotta, jól gondolják meg a további lépéseket, ellehetetlenítsék magukat. Anka néni jólétéért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?