Amikor Ficónak igaza van

<p>Véget ért az egyéves románc. Eredménye a nullához közelít. Egy illúzióval szegényebbek lettünk &ndash; mondhatnánk, ha lettek volna illúzióink. A Híd néhány politikusának talán voltak. Miért nem intézték el ezt akkor, amikor kormányon voltak és volt kisebbségi miniszterelnök-helyettesük?</p>

Kérdezte tegnap a kormányfő, miután megtudta, a Híd megorrolt és visszahívja a kisebbségi kormánybiztost. Van, amikor Fico is képes bölcsen fogalmazni. Vagy legalább részigazságot mondani. (Mert az, hogy egy párt korábban kormányon volt, nem jelenti azt, hogy fordított felállásban nem lehet támogatni a javaslatát.) Az alapkérdés a vasúti kétnyelvűség ügyében valóban az, miért nem lehetett annak idején egy komplexebb törvényt elfogadni, miért kellett sietni a tervezet leadásával, miért nem hallgattak a civil szakértőkre, akik már akkor figyelmeztettek a hibákra? Valószínűleg azért, mert a politikai eredmény volt a lényeg, nem a minőség. És miért kellett most egy olyan tervezetet benyújtani, amely valószínűleg úgysem oldotta volna meg a vasúti kétnyelvűséget?

A Híd előre menekült. Az ügyben szinte kinevezésétől kezdve egy helyben topogott a kisebbségi biztos – tegyük hozzá: főként a közlekedési tárca hozzáállása miatt, de ezen naivitás meglepődni! Egyre kínosabb volt már magyarázni a nagy semmit. A Híd pedig valószínűleg belátta, ami eddig is evidens volt: a biztosi poszt a kisebbségi kulturális pénzek elosztásán kívül semmire sem lesz jó. Pontosabban: belátta, hogy egyre kevesebb embert lehet ennek ellenkezőjéről meggyőzni, ezért lépni kell.

Mással nem magyarázható, hogy egyik pillanatról a másikra előállt a vasúti kétnyelvűség minimalista „megoldási” javaslatával. Ennek elutasítása után ugyanis nincs visszaút: ha szinte semmit sem képes megtámogatni a Smer, akkor vérmesebb reményeink valóban nem lehetnek. Ha a Híd csak időt akart volna nyerni, komplexebb módosítást terjeszt be – például kötelességként írta volna elő a magyar táblák kihelyezését –, ennek elutasítása esetén ugyanis lejjebb lehetett volna tenni a lécet, s futni még egy-két kört. Itt nem volt lejjebb. A biztos posztjával kapcsolatos alapkérdés ezek után az: valóban azt hitték, hogy több is van a történetben?

Fico szerint evidens, hogy a Híd az MKP-val harcol, s ennek a küzdelemnek a része, ami most történik. Kár lenne tagadni, a két párt egymással küzd, egy kis homokozóban próbálnak a másikkal szemben jobb pozíciót szerezni. Ha nem lenne magyar konkurencia – mint a „boldog békeidőkben” –, akkor vígan ki lehetett volna húzni a kormányzati időszak végéig is a biztosi poszttal.

Most mi lesz? Semmi. Az, ami eddig. Jön egy új kormánybiztos – könnyen lehet, hogy nem magyar nemzetiségű –, s majd azt mondják, hogy fenntartja a status quót. A kisebbségi kulturális dotációkat pedig majd elosztják, ahogy elosztották az első Fico-kormány idején is, amikor se kormánybiztos, se nyugodt magyar–szlovák légkör nem volt. Sőt, véget érhet a parttalan vita is arról, melyik klikk kit és miért nyom, vajon ki miért kap ennyit és nem annyit.

Azok pedig, akik azt hitték, ellenzékből, egy magyarbarátnak csak tudatmódosító szerek hatása alatt nevezhető kormányzattól aktív kisebbségi politizálást, jogbővítést lehet várni, kijózanodhatnak. Itt még kormánykoalícióban is közelharcot kell vívni minden kis előrelépésért, fordított felállásban a szlovák politika hagyományos magyarfóbiája mellett a szintén tradicionális „nehogy már ellenzéki javaslatot támogassunk” című kormánypárti alaptézissel is számolni kell. Épp elég ok, hogy búcsút intsünk az illúzióknak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?