Amikor Ausztria kiválik a Monarchiából

E hét elején Versailles-ban tartott találkozót a német kancellár, a francia államfő, illetve az olasz és spanyol miniszterelnök. A találkozó végén adott nyilatkozatok összecsengenek: az Európai Unió e négy vezető állama „többsebességes Európát” szeretne.

A többsebességes Európa gondolata régi idea, bár sokat nem lehetett hallani róla az utóbbi időben. A lényege a következő: az unió „gyorsabb” országainak ne kelljen a „lassabbakra” várni. Ha a gyorsabbak már készen állnak a mostaninál szorosabb politikai és gazdasági integrációra (jelentsen a szorosabb integráció bármit is a gyakorlatban), akkor azt megtehessék a lassabbak nélkül is. Azaz ha az olaszok, spanyolok, németek és franciák a jelenleginél is erősebb politikai uniót szeretnének, erről dönthessenek a többi tagállam nélkül; és majd a többi állam csatlakozhat, ha már eldöntötte, hogy szeretne-e tagjai lenni egy még szorosabb együttműködésnek. Vagy ha majd a német–francia–olasz–spanyol vezetés már eldöntötte, minket befogadnak-e az új klubba. Nyilván ez utóbbi miatt rázza ki a hideg a közép-európai politikai elitet a többsebességes Európa gondolata hallatán: miután végre kinyílt előttünk az unió összes ajtaja, a régi tagállamok bevonulnak egy belső szobába, magukra csukják az ajtót, és mi újra kezdhetjük a kopogtatást, amiben ugye évtizedes tapasztalatunk van.

Az unió „perifériájának” tehát reflexszerű ellenkezését váltja ki a többsebességes EU gondolata. Ezért sem hallottunk olyan sokat eddig erről a fogalomról, mert igazából a fejletlenebb tagállamoknak sikerült az egész témát marginalizálni, tabusítani, levenni a napirendről. Azaz sikerült egyfajta belső szolidaritást és csapatösszetartást fenntartani. Akkor hogyhogy most újra előjött a többsebességes ötlet? (Ráadásul állam- és kormányfők részéről, őszintén és határozottan kimondva.) Annyi történt, hogy az utóbbi években az unión belüli szolidaritás és a csapatösszetartás semmivé foszlott. Az unióban rengeteg a különutaskodás, és sok helyütt úgy érzik (köztük Közép-Európában és Magyarországon is), hogy Brüsszel-ellenességgel akár választást lehet nyerni. Eközben fejlesztési források főként onnan érkeznek. A Monarchiával való párhuzam ilyen szempontból helytálló: szidjuk a gazdag rokont, de szükségünk is van rá.

Nem tudjuk, mi lett volna egy Ausztria nélküli Monarchiában, de utólag valljuk be, visszasírjuk az osztrák sógorság korát. És valljuk be azt is, nélkülük nem biztos, hogy a birodalom többi része életképes és egységes maradt volna. A gazdag nyugati rokonnal való sógorságnak tehát ára is van, haszna is van – ezt a nyilvánvaló kompromisszumhelyzetet kell elfogadni a közép-európai embereknek, ha nem akarnak többsebességes Európát.

A többsebességes unió Közép-Európának feltehetőleg rosszat tenne. Kialakulása valószínűleg megakadályozható, de ahhoz eléggé nyíltan fel kell vállalni, hogy „inkább jó”, mint rossz dolog Nyugat-Európával tartani. Az öncélú (vagy nagyon is célzatos, szavazatszerző célú) Brüsszel-ellenes hőbörgés kora tehát lehet, hogy lejárt, és fegyelmezettebb idők jönnek. Ez viszont speciel nem tenne rosszat a közép-európai közbeszédnek.