Amiből minket kihagytak… 4

<p>Hofi klasszikussá vált definíciója: korrupció az, amiből minket kihagytak. Pedig van belőle. Éppen elég. Jószerivel a közszféra alapelve kis hazánkban, s amíg ez nem változik, nem lesz jobb.&nbsp;</p>

Be kell vallanom, hogy eme kis sorozat címbéli állítása mégsem helytálló. Igaz, a korrupcióból, amelynek eredménye a dagadó pénztárca, az érdemtelenül szerzett javak, a kérkedő, talmi csillogás, abból, bizony, jobbára kihagytak bennünket. De az biztos, hogy a korrupt rendszer szerves részévé, sőt, alakítójává váltunk – mikor is? No, ezt nem tudjuk pontosan.  A szociban a langymeleg semmi biztonságával korrumpált a hatalom teljes generációkat. Olyannyira, hogy mára kialakult a szoci iránti nosztalgia: nyugalom és békesség volt, semmi nem volt, mégis mindenünk megvolt, két korona volt a tej és olcsó volt a lakás – ismerős lózungok, amelyek hamisak, de nemebben a cikkben szeretném az ellenérveket közölni. Mégis, a társadalom nagyon nagy részét volt képes a hiánygazdaság, a mesterséges foglalkoztatás és az aránylag olcsónak kinéző élet korrumpálni – azaz elfogadtatni vele, hogy minden úgy jó, ahogy van.  De virágzó banditás és későbbi vadkapitalizmusunk sem rest a nagy társadalmi lekenyerezésre. A karácsonyi nyugdíj (adok 10 eurót, hogy év közben ötvenet elvehessek) gyönyörű példa, de van még pár. Az alanyi jogon járó családi pótlék mi más lenne, mint a kisgyermekesek nagy, általános korrumpálása. Igaz, a miniszter, a nagyvállalat-tulajdonos és a munkanélküli ugyanúgy kapja a pótlékot, de milyen jó tudni, hogy jár, s milyen jó közben a filléres roma beiskoláztatási pótlékot (ami szintén nagyon hajaz a rétegkorrupcióra) szidni, szapulni. Lehet ám leszázalékolva dolgozni, akár többezres fizetésért is, lehet néhány év egyenruhás, nem feltétlenül terepen töltött és veszélyes szolgálat után több nyugdíjat kapni egészségesen és fiatalon, mint amennyi a nettó átlagbér. Lehet dotált ebédjegyekkel kajálni, dotált tömegközlekedést használni, a közösből merített előnyökkel rendelkezni egészségügyi ellátásban, ha egy kis paraszolvenciával hozzájárulunk – nem a rendszerhez, a doki tárcájához. Az összes említett példa egy-egy társadalmi réteg lefizetésére, lekenyerezésére utal, tehát önmagában korrupt viselkedés. S ha „jár”, vajon ki lesz az a hülye, aki lemond róla? Csak adják, ha a szomszéd kapja, kapjam én is...  A korrupcióból még ezen nagyon széles rétegek lefizetésekor is kimaradhatunk. Egy dologból viszont nem, abból nem hagynak ki minket, társadalmi rendszerektől és gengszterektől függetlenül: az egésznek a számláját mi, adófizetők álljuk. Ha tetszik, ha nem, mert az adó olyan befizetés, amit a törvény szigora és a lehetséges szankció terhe mellett fizetünk. Persze van adóelkerülés is, de néha többe kerülne az ezt figyelők korrumpálása, mintha befizettük volna.  S most jönne a kérdés: mi a megoldás? Egyszerű és gyors válaszok csak a populista politikában léteznek, alapelvek viszont vannak. Például az egyik alapelv az, mely szerint a társadalmi elitek a példák. Nos, a korrupció egyike azon kevés dolognak, ahol nemcsak a fejétől bűzlik a hal, hanem a fejétől is kell pucolni. A nagymértékű apró korrupció ugyanis soha nem szűnik meg, amíg „ők ott fönn” nem kötelesek elszámolni, tisztességesnek lenni és nem hazudozni. Egyszerű és mégsem populista kiindulási alapnak nem rossz, nosza, rajta. Ahol megtették, ott jobban élnek. Évek óta. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?