Ami a rostámon fennakadt

<p>Čižnár, a reménysugár&nbsp;</p>

Minél élesebbek a szlovák kormányfő és az elnök pengeváltásai, annál nyilvánvalóbbá válnak Robert Fico szándékai. A kezdeti szivárogtatást követően ma már nyíltan adócsalónak nevezi az államfőt, akit azzal is gyanúsít, hogy több pénzt költött a kampányra, mint amennyit a törvény megenged. Igyekszik két legyet ütni egy csapásra. Andrej Kiska tekintélyét igyekszik lerombolni, hogy minél kisebb legyen szavainak a súlya. 


Ezzel együtt már az 2019-ben esedékes elnökválasztásra gondol és szeretné elvenni az államfő kedvét az újraindulástól. Kiska hazugnak nevezte a kormányfőt. Szavait váratlanul megerősítette Jaromír Čiznár, akit eddig Fico hű szövetségeseként jegyeztek, ám a főügyész számára a saját és a mundér becsülete fontosabb a cimboraságnál. Jólértesültek szerint az államfő még a mostani szócsata előtt mérlegelni kezdte, mit tegyen két év múlva. Most viszont egyre többen vélik úgy, hogy távozásával rágalmazóinak adna igazat, akik övön aluli ütésekkel vágnak vissza az őket ért elnöki bírálatokért. Több szlovák publicista szerint majd a választópolgár döntse el, a történtek után maradhat-e az elnöki palotában. Politikai küzdelmében talán a főügyész is segítheti, aki mostani gerinces magatartásával és több korábbi intézkedésével élteti ezt a reményt. 

Tények és féligazságok 

Berényi Józsefet hergeli az egyik hazai magyar internetes portál, hogy készüljön, mert folytatódni fognak az ellene indított lejárató támadások. 

Valóban alaposan elvetette a sulykot egyik vetélytársának, Rigó Konrádnak a kampánystábja azzal, hogy a postaládákba bedobott kiadványuk címlapján olyan fotót közöltek, amelyen az MKP Nagyszombat megyei elnökjelöltje Vladimír Mečiarral társalog. Ez a baki legalábbis megkérdőjelezte a publikáció állításait. Tény viszont, hogy idáig ez volt az egyetlen hamis hang a Híd párt és megyeelnökjelöltjének hirdetéseiben. Rigó elégedetlen Mikuš, Berényi és társaik teljesítményével, ezért szeretné leváltani őket. Kapóra jött neki a Transparency International elemzése is, amely szerint Nagyszombat megye az átlátható ügyintézés terén az utolsó előtti helyen szerepel a regionális önkormányzatok összevetésében. Vagyis az érintett polgár nem tudja, mire költik a megyei pénzek nem kis részét. Ehhez a felméréshez Berényinek idáig egyetlen szava sem volt. Az őt támogató portál azt is állítja, hogy a Híd csaknem 100 ezer eurót fizetett Berényi lejáratására. Egyelőre azonban a hírbe hozott reklámügynökség a revolverkiadványon kívül korrekt hirdetéseket közöl. Egyébként pedig azt is nyilvánosságra kellene hozni, hogy a Magyarországról különböző jogcímen idetalicskázott pénzekből mennyit hasítanak az MKP kampányára. 

Emberségből elégtelen 

A Szekszárdhoz közeli Őcsény panziójába szeptember végén a migránsokat segítő nemzetközi szervezet magyarországi képviselője afgán és szír családot akart néhány napra elhelyezni, hogy feldolgozzák traumáikat. A dzsihádisták elől menekültek, és a magyar állam oltalma alatt állnak. A helybeliek rendkívüli falugyűlésen azt ordibálták, hogy idegen ide nem teheti be a lábát. A helyi vállalkozót pedig halálosan megfenyegették. 

Reggelre kiszúrták autójának kerekeit. 

Orbán Viktor nem talált semmi kivetnivalót tiltakozásukban. Nagy Bandó András erre indulatos cikkben, kedden pedig az ATV-ben bírálta a magyar kormányfőt: „Viktor, hatásos volt az összes óriásplakátod, amit a mi pénzünkből nyomtattál ki, hogy beférkőzz a szerető, szerethető és szeretni tudó magyar emberek szívébe, megfertőzted őket a gyűlölködéssel. Ezeket a vendégszerető, becsületes magyar embereket tetted szégyenteljesen beszélő, gondolkodó és cselekvő emberekké” – mutatott rá az ismert író, aki szerint a budapesti kormánypárti vezetők kereszt(y)ény országról áradoznak, miközben cselekedeteikkel megcsúfolják a Biblia, valamint a felebaráti szeretetet hirdető Jézus tanait. Most pedig a gyűlölködést nyilvánvalóan fokozó, úgynevezett nemzeti konzultációt hirdették meg, amelyről meg a táborukba tartozó Fábry Sándor is így vélekedett: „A Fidesz az értelmiség körében sok szavazót vesztett. A migránsozás, a sorosozás viszont megszólít egy teljesen más típusú szavazóréteget. És ez Orbánnak jó, mert politikai hasznot hoz.” Erre mondják, hogy no comment… 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?