Ami a rostámon fennakadt

A mostani koalíciós marakodásnak gyerekeink a legnagyobb vesztesei. Ebben a hangzavarban ugyanis háttérbe szorult a beharangozott oktatási reform, egyelőre csupán a téziseiről indult szakmai vita. Miron Zelina joggal figyelmeztet, hogy ez már a negyedik nekirugaszkodás. A neves szakértő szerint az előző három tervezetben is voltak életrevaló elképzelések, csak éppen hiányzott a politikai akarat és az idő. A rendszerváltás óta eltelt huszonnyolc év alatt Peter Plavčan éppen a huszadik miniszter, aki ebben a bársonyszékben ücsörgött. Más országokhoz képest még mindig kevés pénz jut az oktatásügyre. A legutóbbi PISA-felmérés, amelyen a világ minden tájáról 72 ország 540 ezer, 15 éves diákja vett részt, a szlovákiai diákok az utolsók között végeztek. A posztszocialista országok közül csupán a lengyelek és az észtek kerültek a legjobbak közé. Mindkét országban már évekkel ezelőtt nekiláttak az elavult oktatási rendszer megreformálásához, amit Szlovákia sem halogathat tovább. Első lépésként végre nem pártkatonát, hanem szaktekintélyt kell oktatásügyi miniszterré kinevezni, akinek idő és hátszél kell a gyökeres változásokhoz. Minden más esetben folytatódik oktatásügyünk tragikus leépülése.

Kizárni a gyűlölködést

Államalapító királyunkra emlékezünk. Okulásként érdemes legalább röpke történelmi visszapillantást tenni. A keresztény elemekből fokozatosan nemzeti ünneppé nemesedett napot évekig legfeljebb lélekben lehetett felidézni. A Horthy-rezsim a Szent István-i Magyarország visszaállításának ábrándját állította előtérbe. Rákosiék és Kádárék meg az új kenyér és a népköztársaság alkotmányának kiemelésével iparkodtak elvonni a figyelmet a lényegről. Nyolc éve a Fico-kormány tiltotta meg Sólyom László magyar államfőnek, hogy részt vegyen a komáromi Szent István-szobor felavatásán. Ma minden dél-szlovákiai magyar közösség háborítatlanul ünnepelhet. Csak tőlünk függ. Ahogy Böjte Csaba és más tiszta szívű személyiségek lehántották a Nemzet Kenyere kezdeményezésről a zavaró cafrangokat, és a Kárpát-medencei magyarság adományából az árva gyerekeket és szegény családokat segítik. Legalább ezekben a napokban kiűzhetnénk magukból a különféle előítéleteket. Mert nem ellenség az, akinek más az értékrendje, esetleg másként látja a világot. Legfeljebb politikai vetélytárs lehet, ám csak a választások, a sárdobolások nélküli kampány idején. Különben ő is ember és magyar, ugyanannak a nemzeti közösségnek a tagja. Ezt az értékrendet sugallják az Intelmek is, amelyeket nem elegendő csak idézgetni. Viselkednünk is ennek szellemében kellene.

Az elhallgatott Fábry Zoltán

„Közel százesztendős kisebbségi sorsunk állandó velejárója az idealizálás, mitizálás, illetve deheroizálás”. Máté László nemrég Jászón, a Mécs László Szabadegyetemen fejtette ki időszerű gondolatait. A kassai magyarság jeles képviselője szomorú példaként Fábry Zoltánt hozta fel, aki most nem tartozik a felkapott személyiségek közé. Pedig a cseh és szlovák értelmiségieknek címzett, A vádlott megszólalt című vád- és védőbeszéde kitörölhetetlen kordokumentum, miként főleg a fasizmus és a bolsevizmus rokon vonásait elemző tanulmánya is megkerülhetetlen. A fanyalgók szerint a letűnt rezsim kegyence volt, holott majdnem minden cikkét cenzúrázták. Máté László nem hallgatja el azokat az ideológiai és politikai ellentéteket, amelyek Esterházy János és Fábry Zoltán között feszültek. Mégis az utóbbi minden tőle telhetőt megtett a mártír politikus életének megmentéséért. Öröm az ürömben, hogy a Csemadok – amelyet Fábry végrendeletében az örökösének tett meg – nem fordult el szellemi hagyatékától. Társadalmi és kulturális szövetségünk többet tehetne a Fórum Kisebbségtudományi Intézet népszerűsítése érdekében is, amely elfogulatlanul tárja fel a (cseh)szlovákiai jeles magyar személyiségek életművét. Értékeikkel és tévedéseikkel együtt. Csak így kerülhetjük el a mitizálást és a deheroizálást, amely főleg a hordószónokok kedvenc eszköze.