Ami a rostámon fennakadt

<div>A kocka el van vetve &ndash; idézhetjük Caesart a Híd és az MKP eredménytelen találkozója után.</div>

Menyhárt József a történelmi esélyt abban látta, hogy az idei megyei voksolásokon a nagyszombati régióban először győzhetne magyar jelölt. A két párt együttműködése szerinte jelenleg csak ezen a szinten, a járási szervezetek jóváhagyásával válhat valóra. Bugár Béla szélesebb körű, fokozatos közeledést szorgalmazott, amely a parlamenti választások előtt lehetővé tenné akár valamiféle választási szövetség kimunkálását is. Ezt a lehetőséget elvetette az MKP vezetése. Nyilván felmérték, álláspontjuknak mekkora a támogatottsága tagságuk körében. Ráadásul felerősödött budapesti hátszelük is. Marad hát a magyar–magyar rivalizálás, amelynek egyetlen halvány pozitívuma az lehet, ha az MKP elnökének ígérete szerint a kampányba valóban a saját programjukkal, eddigi eredményeikkel száll be, mellőzve a sárdobálást. Amit viszont nyilván továbbra is vehemensen folytathatnak a gátlástalan manipulátorok, bértollnokok, a szólásszabadság legnagyobb dicsőségére. A döntő mégis a politikai lövészárkok betemetését szorgalmazó választók magatartása lesz, akik közül már a legutóbbi voksolásokon is sokan otthon maradtak a viszály miatt. Mozgósításuk a történtek után még nehezebb feladatnak tűnik.  Maďarič – másképpen  Sokaknak feltűnt Marek Maďarič magatartása az utóbbi napokban. Miközben Robert Fico dühödten bírálja és menesztené a szlovák köztévé főnökét, Václav Mikát, Andrej Danko pedig a közmédia „államosítását” követeli, a kulturális tárca vezetője, egyben a Smer alelnöke, borsot tört az orruk alá. Kitüntette Tibor Búzát, az RTVS programigazgatóját, méltatva személyes érdemeit a műsorok színvonalának emelésében. Maďarič nem igyekezett bagatellizálni azt a példátlan botrányt sem, hogy a parlamentben felbontották a képviselőknek címzett leveleket. Ilyesmit egy-egy túlbuzgó hivatalnok utasítás nélkül aligha mer megtenni, de Robert Kaliňák pont ezzel a röhejes érvvel próbálta mosdatni a házelnököt. Maďarič az ügy kivizsgálását sürgeti. Közvetve utalt Danko politikai felelősségére is, amit Igor Matovič is jogos felháborodással hangsúlyoz. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy éppen Maďarič állt ki a pártjában elsőként a mečiari amnesztiák eltörléséért, sarokba szorítva Ficót is. Az elkövetkező hetekben eldől, vajon a pártelnöktől és holdudvarától igyekszik-e elhatárolódni, vagy valamiféle munkamegosztásként Maďarič a Smer rugalmasabb, polgárbarát arcát mutatja a népnek.  Orbán, az uniópárti  A hazámat megvédeni jöttem Brüsszelbe – jelentette ki Orbán Viktor az Európai Parlamentben, ahol az alapjogok magyarországi helyzete volt napirenden. A Fidesz elnöke tudatos retorikai túlzással élt, hiszen senki sem támadja Magyarországot, a kormányt bírálják, most éppen a felsőoktatási törvény és a civil szervezetek ellen beterjesztett törvénytervezet miatt. A miniszterelnök bevált szokásához híven ezúttal is sokkal békülékenyebb hangnemet ütött meg kint, mint odahaza. Brüsszelben azt hangoztatta, kormánya elkötelezett az EU iránt, a Közép-európai Egyetem ügye pedig higgadt tárgyalásokkal megoldható. Állításának igazában a felszólalók nagy többsége erősen kételkedett. Ugyanakkor elsiklottak afelett, hogy a politikus határozottan elutasította a menekültkvótákat és joggal hangsúlyozta: a magyar állampolgárok szuverén joga, hogy kit fogadnak be országukba, s kikkel hajlandóak együtt élni. Ha Orbán még nem veszítette el helyzetelemző képességét, akkor felismerte, hogy most nem tudta visszaverni a bírálatokat. Már az Európai Néppárt vezetője is kritizálta politikáját. Rövidesen eldől, kizárják-e a Fideszt az unió legerősebb pártcsaládjából, vagy adnak időt a korrekciókra. Az utóbbi azért valószínű, mert Angela Merkel figyelmét a közelgő választás köti le, ráadásul a frakció 12 tagot veszítene, amivel közvetve a szociáldemokraták erősödnének.Szilvássy József
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?