Amerika ereje

A hír száraz gazdasági információnak tűnik, de az utóbbi években mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy az, ami az óceán túlpartján történik, a mi életünket is alapvetően befolyásolja.

A hír hallatán a világ többi fejlett állama és a közgazdászok jelentős része nemtetszését fejezte ki. Az esemény fő témája volt a múlt heti szöuli G20-as találkozónak is. Az alapvető gazdasági összefüggésekből kiindulva a túlzott pénzkibocsátás előbb-utóbb az infláció meglódulásához vezet. Az is igaz viszont, hogy a Fed részben éppen ezért pumpál több pénzt a gazdaságba, hogy elhessegesse a még mindig fenyegető deflációt (ez az infláció ellentéte), a gazdasági visszaesés gyakori velejáróját. A többi ország elsősorban attól retteg, hogy ezzel a lépéssel a dollár túlzottan gyengül. Ez gátolja az Egyesült Államokba irányuló kivitelt, ami viszont a többi ország számára nehezíti meg a válságból való kilábalást. A további veszély pedig az, hogy hová kerül az új pénz. Félő, hogy jelentős részben újabb tőke- és termékpiaci buborékok alakulnak ki, amelyekre az utóbbi évtizedben számos példát láttunk, lásd az internet alapú (dotcom) cégek felvirágzását és bukását, az olajár robbanását majd zuhanását, és legújabban az arany árának rekordmagasságba emelkedését. Az aktuális tőzsdei élénkülés mögött sem kizárólag a vállalatok megfelelő teljesítménye keresendő, hanem a Fed tavaly már egyszer végrehajtott monetáris enyhítése. A legkomolyabb veszély a feltörekvő piacokat, közöttük is a tőkeszegény régiónkat fenyegeti. Ha ugyanis az USA majd elzárja a csapokat, a tőke-visszaáramlás újabb válságot okozhat.

Az USA kereskedelmi partnereinek félelme tehát nagyrészt jogos, hiszen ez a lépés egyértelműen az Egyesült Államok érdekét szolgálja a többi országéval szemben. Szöulban ki is alakult egy USA-ellenes európai–kínai egységfront. A mai globalizált világban, amikor kereskedelmi szerződések hálózata fűzi össze az országokat, amikor az alapvető cél a stabilitás és a hosszantartó fejlődés megteremtése, a pénz leértékelése átmeneti előnyök biztosításáért szűklátókörű gazdaságpolitikára utal. A rosszallás mögött azonban észrevehető egy adag irigység is. Az Egyesült Államok továbbra is elég erős, hogy saját érdekei védelmében ne vegye figyelembe a többi ország érdekeit. Másrészről a többi hatalom is tudatában van annak, hogy a világ gazdasági centruma máig Észak-Amerika, és e földrész boldogulásától függ az összes többi állam gazdasági helyzete. (Horbulák Zsolt)