Álmodj, polgárkám!

„Hát voltam már mindenhogy az idén, de lehet, hogy jövőre még jobban mindenhogy leszek” – morogja barátom és belekortyol ünnepek utáni gyógysörébe. Aztán elmeséli lassacskán, mi minden esett meg vele az elmúlt évben. Belemerülünk a gondok sorolásába, kevés a jó, kevés a gyarapodás. Mint a víz, úgy elfolyt ez az év is. Nem ment az üzlet, betegség, baj volt csőstül, a politikát nem említjük, mivel nem szeretnénk idejekorán gutaütést kapni. Az idő meg csak szalad velünk. Négy ikszünk andráskeresztjei mögül nézelődhetünk ki a világba, várhatjuk mi lesz itt megint. Egyenadó, meg egyenadósság, meg nyögdíjreform, meg elnökválasztás, meg örömóda, meg ürmös pálinka, hogy hadd szokjon hozzá a gyomrunk a finom kis epekeserűhöz. Kell szoktatni, mert ugyan megint ki jár itt jól? Maffné meg a fia?? Esetleg a lökött Ityi, aki a losonci utcán kiabált eddig mindenkire, szidva kormányt, minden embert? Mert más mi lehet még itt? Lesz eufória, vagy helyette fóbiát kapunk? Menni fog az üzlet komám, biztatom, de csak legyint. Nem vesznek itt már semmit se az emberek. pedig bankbetéteink állítólag növekednek, egyre jobb a dzsíbípí vagy mi a szösz, csak valahogy pont a mi zsebünkön nem nyilvánul meg se a megtakarítás, se a növekedés. Vagyis egyfajta növekedés biztos nagyobb lesz. Adósságaink növekedése. Mit csináljunk hát szilveszterkor? Igyunk fejfájásig vagy aludjunk inkább egy jót, ha hagynak a petárdázó suhancok? Aludj, polgár, aludd ki eddigi álmaid, készülj keményebb meccsekre, imádkozz és lottózz, meg szorgoskodj legalább két és fél állásban, mert másképp nem megy jövőre. Meg vidd el a bizonyos alsóneműt korcjavíttatásra, hogy jobban fel tudd kötni. Aztán nesze nekünk, mindjárt ott leszünk, ahol mindig is voltunk, benne Európában.