Állva temették el a büszke képviselőt

Brazíliában, saját kérésére, álló helyzetben temettek el egy regionális képviselőt, akinek az volt az álláspontja, hogy soha, senki előtt nem hajol meg.

A 82 éves korában elhunyt Humberto Reis fia így nyilatkozott édesapjáról a "Folha de Sao Paulo" című napilapnak: "Soha senki előtt nem hajolt me

Brazíliában, saját kérésére, álló helyzetben temettek el egy regionális képviselőt, akinek az volt az álláspontja, hogy soha, senki előtt nem hajol meg.

A 82 éves korában elhunyt Humberto Reis fia így nyilatkozott édesapjáról a "Folha de Sao Paulo" című napilapnak: "Soha senki előtt nem hajolt meg, és azt mondta, hogy erre még a halála után sem hajlandó." "Soha nem vett el egy fillért senkitől, mindig is tisztességes ember volt", mondta a politikus fia, aki hozzátette, hogy a szokatlan temetés nem került többe az átlagosnál.

A képviselő öt évvel a halála előtt kérte meg családtagjait, hogy ne fekvő, hanem álló pozícióban helyezzék őt örök nyugalomra az északi Piauí állam székhelyén, Teresinában. A Munkáspárt egykori tagja államának leghosszabb ideig tevékenykedő politikusa volt: 13 cikluson keresztül szolgálta pártját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?