Államférfiak és politikusok

Az államférfi a politikus egy olyan formája, aki a népe hosszú távú érdekeit tartja szem előtt, és annak érdekében cselekszik, olykor-olykor felvállalja a kevésbé népszerű, nehéz döntések meghozatalát is. Minden államférfi politikus, de nem minden politikus államférfi, hiszen a többségük kizárólag a saját érdekét tartja szem előtt, a politikai pontok gyűjtögetése érdekében bármikor meghajol a közvélemény előtt, még akkor is, ha tudja, ennek később meglesz a böjtje.

A kizárólag a saját pecsenyéjét sütögető politikus esetére remek példát mutatott a múlt héten Robert Fico, a Smer vezetője, aki egy titkos katonai akciót kompromittálva vonta kérdőre a kormányt, hogy az általa megosztott videón nem a szlovák Sz–300-as légvédelmi rendszer látható-e, amit épp Ukrajnába vontatnak. Ez a tett nemcsak felelőtlen – Ficónak volt kormányfőként tudnia kell, hogy ezzel közvetlen veszélynek teszi ki a szlovák katonákat –, hanem képmutató is, hiszen a Smer vezetője úgy vádolja háborús uszítással a jelenlegi kormányt, hogy közben ő maga is szlovák kontingenseket küldött háborús övezetekbe. Ráadásul ha a híreknek hinni lehet, mindezt Szlovákiától távol, egy luxusnyaralásról bejelentkezve tette, ahová magángéppel repül régi cimborájával, Robert Kaliňákkal. Fico tehát pont olyan hiteles hazafinak, mint szociáldemokratának.

Aztán itt van Eduard Heger, akit már én is sokat kritizáltam ezeken az oldalakon. Annak ellenére, hogy miniszterelnök, az egyik legjellegtelenebb szlovák politikusnak számított – egészen a múlt hétig. Akkor ugyanis a háború sújtotta Kijevbe utazott és nem üres kézzel érkezett, hanem átadta Ukrajnának a szlovák haderő Sz–300-as légvédelmi rendszerét. Heger tudta, hogy egyes körökben ez igen népszerűtlen döntés lesz, amit a Ficóhoz hasonló demagógok azonnal ellene fordítanak. De azt is tudta, hogy Szlovákia hosszú távú érdeke – az elemi emberi szolidaritáson túl –, hogy segítse az orosz agressziónak áldozatul esett szomszédját. Ez az egy légvédelmi rendszer nem fogja megváltoztatni a háború menetét, de életeket menthet, és itt minden megmentett élet számít. Heger ráadásul Ukrajnából jelentette be a hírt, miután végigjárta Kijev elpusztított utcáit és szemmel láthatóan megviselték őt a látottak. Talán mondhatjuk, hogy politikusként ment oda és államférfiként érkezett vissza.

Érdekes módon ebben a kérdésben sokan Fico pártján állnak. Nem is azért, mert különösebben kedvelnék mint politikust, hanem mert attól félnek, hogy a légvédelmi rendszer adományozásával provokálni mertük az orosz medvét. Ezzel kapcsolatban sajnos van egy nagyon rossz hírem: ezen a ponton már rég túl vagyunk. Talán Oroszország jogosan támadta meg szomszédját, mert Ukrajna azzal „provokált”, hogy be akart lépni a NATO-ba? Mi már rég a NATO-ban vagyunk. Vagyis évek óta provokálunk. És akin nincs rózsaszín szemüveg, az azt is látja, hogy Oroszország rég ellenségként kezel minket: Pozsonyban egymásnak adták a kilincset az orosz kémek, amíg pár hete ki nem lettek utasítva. Plusz Putyin hivatalosan is az „ellenségek” listájára tett minket, minden EU-s országgal együtt, hetekkel ezelőtt. Itt tényleg azt hiszi néhány szlovákiai magyar, hogy másképp viselkednének vele, mert naponta hűségnyilatkozatot tesz Putyin cárevics mellett a Facebookon?

Az oroszok és az ukránok testvérnép voltak: sokkal szorosabb kapocs, ezerszer mélyebb kötelék fűzte össze őket, mint bármilyen hazai Putyin-rajongót fog. Ezért kellett titkolni az orosz katonák elől még februárban, hogy hova is viszik őket: egy átlagos orosz kiskatonának eszébe sem jutott volna, hogy Ukrajna ellen vonuljon. Most pedig ott tartunk, hogy az orosz hadsereg háborús bűnök sorát követi el Ukrajnában, civilekre lőnek, tömegsírokat ásnak.

A szomszédban háború van, mindenki fél. De nem szabad elkövetnünk azt a hibát, hogy a sorsunkat jól hangzó ígéretekkel házaló perc-emberkékre bízzuk, akik néhány rövid távú engedményért cserébe a teljes jövőnket zálogosítanák el, a saját boldogulásuk érdekében.