Állam és polgára

„Show your papers, boy.

Citizen ship we got mem'ries.

Stateless, they got shame”

(Patti Smith: Citizen Ship)

Jó  nekünk, magyarországi magyaroknak, egyrészt papírunk van róla, hogy magyarok vagyunk, másrészt nemrég, miután forradalmat csináltunk a szavazófülkében, megalakult a Nemzeti Együttműködés és Nemzeti Összefogás Rendszere (NENÖ), ez adja majd a kormányt is, valamint a féket és a visszapillantót. Az állampolgárság jó dolog, magyarországi magyarként nem kell azon pöcsölnöm, hogy nemzetileg, identitásilag, genetikailag vagy adófizetőileg vagyok-e magyar, az vagyok (valahol) és kész. Különben is, a NENÖ gondoskodik arról, hogy ezzel sokan legyünk így, gondtalan magyarok a határon innen és túl, akik végre megtérhetnek a spirituális nemzet… ööö… ja nem, mégsem. Merthogy ezt így, ebben a formában nem sokan akarták.

A NENÖ célja, hogy mindenről megkérdezzék a népnemzetet, az utca emberét, az átlag voxpopulistát, aki nyilván el is mondja, amit a NENÖ ilyenkor hallani akar. A NENÖ mindenről megkonzultálja a népnemzetet, közbiztonságról, gazdaságról, népesedésről, talán már készül is az ügydöntő népszavazás arról, mekkora legyen az infláció és a jegybanki kamat. Igen ám, de egyvalamit elfelejtett a NENÖ előzetesen megkonzultálni: a határon túl élő magyarokkal ezt az állampolgárság-kérdést, végül is csak az ő bőrük a tét (most a szomszédos, EU- és NATO-partner szomszédokról nem szólva). Itt már akkor véget ért a Nemzeti Együttműködés és Összefogás, mielőtt istenigazából elkezdődött volna, és azok is kiakadtak a leendő NENÖ-kormány akcióján, akik pedig abszolúte nem elleneznék elvi (vagy morális) alapon a kettős állampolgárságot.

A kettős állampolgárság amúgy egyáltalán nem ördögtől (=nettó nacionalizmustól) való, megadása vagy nem megadása túllép a politikai attitűd liberális/antiliberális, individualista/kollektivista képletén. Disclaimer: 2004 decemberében meggyőződéses individualistaként is igent mondtam rá azon a bizonyos népszavazáson, mert nyitott, átjárható Magyarországot szerettem volna, ahol perspektívát látnak, ezért akár át is költöznek a szomszédos fiatal, képzett magyarok, családot alapítani, dolgozni, a hazai piacgazdaságban részt venni, adót fizetni, ők is, mi is, jól jártunk volna. Ha meg ott akarnak maradni Erdélyben vagy a Felvidéken, de fontos nekik, hadd igényeljék (de akkor mondjuk nálunk ne szavazzanak, ennyi). És bár akkor a kormányzó szocik igen visszataszító, xenofób kampányt folytattak, a Fidesz jobban teszi, ha az akkori referendum kudarcáért inkább az itteni magyar népnemzetet teszi felelőssé, ugyanis az maradt otthon nagy számban, és szarta le külhoni testvéreink teljes kiakadását még nagyobb ívben.

Most is van számos érv a kettős állampolgárság megadása mellett, bár a helyzet kicsit változott. A kisebbségi magyarok többsége most már uniós állampolgár is, így leginkább azok kérhetik talán, akiknek ez érzelmi kérdés, vagy csak gyűjtik az egzotikus okmányokat. Nagyon kevés (nulla) érv szól azonban amellett, hogy ezt az ügyet ilyen gyorsasággal, ennyire nulla diplomáciai érzékkel, a célcsoport külhoni magyarok szempontját ennyire figyelmen kívül hagyva nyomják keresztül, feladat letudva, probléma kipipálva, hogy aztán emiatt Fico megint győz, nem a mi sarunk (de milyen jól jön a következő években). A NENÖ tempójára jellemző a lépés – de még ők sem kerítettek akkora hazug ideológiát az egész köré, mint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz).

A hitközség elnöke ugyanis (akinek pedig bizonyos történelmi okoknál fogva illene tudnia, miket beszél és pláne miket gondol történelem, népnemzet, etnikum, faj, vallás, állam és -polgárság témakörében) azt bírta közölni: „a kettős állampolgárságról hozott országgyűlési döntés történelmi jóvátételt jelent a holokauszt túlélőinek, illetve leszármazottaiknak”. Ezt ugye még emészteni kell, addig is itt a magyarázat: „nem szabad elfelejteni, hogy a holokauszt és a II. világháború szörnyűségei miatt nagyon sok olyan ember kényszerült elhagyni a történelmi Magyarország területét, akik kötődtek a magyar kultúrához”. Na most ennek úgy hatvan éve, aki a horrort anno nem élte túl, az ugye nehezen tud élni ennek a kárpótlásjellegével. Aki meg túlélte a holokausztot, és pl. ma Izraelben él, az valószínűleg nem akar állampolgár lenni ott, ahol a magyar királyi csendőrség tagjai bevagonírozták és lágerbe zakatolták őt, a magyar állampolgárt. Persze lehet, hogy ilyen is akad – de akkor könyörgöm, beszéljünk egyedi esetekről, ne „történelmi jóvátételről”. Nem az. 

A szerző a Hírszerző főmunkatársa