Alkotmánysértő fülelés

<p>Az Alkotmánybíróság szerint alkotmányellenes az elektronikus kommunikációról szóló jogszabály. Elfogadása idején a telekommunikációs cégek is tiltakoztak ellene.&nbsp;</p>

Ők az emberi jogokat nem annyira féltették, az bökte a csőrüket, hogy a törvény betartása tetemes többletköltséget ró rájuk. Arra kötelezte ugyanis a telekommunikációs cégeket, hogy az elektronikus kommunikáció adatait fél évig tárolják. A beszélgetéseket, SMS-eket, e-maileket (állítólag) nem rögzítették, viszont feljegyezték a kommunikációhoz alkalmazott berendezések egyedi azonosítóit, a hívás időtartamát stb.  A taláros testület szerint az állam bírói beleegyezés nélkül, „alanyi jogon” nem figyelheti meg a polgárok kommunikációját. A „kommunikáció megfigyelése” csaknem az emberiség történetével egyidős. Az vitatható, hogy a kémkedés hányadik az ősi mesterségek sorában, de ha nem is dobogós, az első ötben mindenképp ott lehet. Adatokat gyűjteni a 19. századig jobbára személyes jelenlétet feltételezett. Az elektronikus kommunikáció megfigyeléséről – a maihoz képest nyilván kőkorszakinak tűnő eszközökkel – a távírók, a telefonközpontok és a rádiókommunikáció elterjedése óta beszélhetünk.  Ám– ha végigtekintünk a hírszerzés történetén – a velencei reneszánsz paloták függönyei mögötti hallgatózásnak, és a fekete bakelittelefonokon zajló beszélgetésbe egy többletbanándugón keresztüli belehallgatásnak egyaránt jellemzője, hogy célzottan történt.  Csak a számítógépes és mobilkommunikáció elterjedése nyitotta meg a lehetőséget az „átalányban” történő adatrögzítéshez.  A klasszikus telefonkommunikáció teljes rögzítése az analóg telefonközpontok idején sem lett volna lehetséges, a digitális központok által megsokszorozott volumenű beszélgetésekhez meg aztán már tényleg nem lett volna elegendő orsós magnószalagja az elvtársaknak. De még ha lett is volna, az adatok kiértékelését nem tudták volna megvalósítani, a korabeli technika ugyanis az összes felvétel meghallgatását feltételezte volna, ami kivitelezhetetlen. A szerverparkok, hang- és szövegelemző szoftverek korában a műszaki korlátok elhárultak. Fentebb a szerző az elvtársakra utalt, a lehallgatásnak, megfigyelésnek ugyanis tájainkon méglegalább egy-két generációig negatív konnotációja lesz, azt ugyanis térségünkben az állam saját polgárai ellen használta. A lehallgatás, megfigyelés azonban nem szükségképpen rossz, ha az adatok felhasználása nemzetvédelmi jelleggel, a „közjó” érdekében történik, ez a mondat azonban a szlovák titkosszolgálati közegben értelmezhetetlen, így az adatok „rossz kezekbe” kerülésének gondolatát, vagy azok üzleti célú felhasználását nem is gondoljuk tovább a jelen írás keretei közt.  Az Alkotmánybíróság határozata lehet, hogy néhány jogvédőt megörvendeztet, de ezzel együtt is leginkább idejétmúltnak nevezhető. Részben mert a külföldi, adatgyűjtést végző szakszolgálatokat a szlovákiai határozat nem kötelezi semmire, és a szakmában SIGINT (Signal Intelligence) néven ismert adatgyűjtés oroszlánrészét eddig is ők végezték, nem a Vajnorská utcai intézmény. Másrészt pedig, amikor a rendőrségnél és a titkosszolgálatoknál sokkal kisebb állami ellenőrzés alá eső, az adatainkkal fogalmunk sincs, hogyan sáfárkodó magáncégek javára önként mondunk le a teljes magánszféránkról (és ez itt most nem költői túlzás), akkor tökéletesen anakronisztikus elborzadni azon, hogy egy titkosszolga engedély nélkül megtudhatja, mikor küldtünk SMS-t az anyánknak anyák napján. Íme egy gyakorlati példa: fiókok keresése az eszközön, saját névjegykártya olvasása, saját névjegyek olvasása, hozzávetőleges (hálózatalapú) tartózkodási hely, pontos (GPS- és hálózatalapú) tartózkodási hely, szöveges üzenetek(MMSvagy SMS) fogadása, küldése, szerkesztése, telefonszámok közvetlen hívása, hívásnapló beolvasása, USB-tár tartalmának olvasása, USB háttértár törlése/módosítása, fotók és videók készítése, hang rögzítése, wifi kapcsolatok megtekintése, telefonállapot és azonosító olvasása, adatok fogadása az internetről, fájlok letöltése értesítés nélkül, szinkronizálási beállítások olvasása, hálózati kapcsolatok megtekintése, parancsikonok telepítése, rezgés szabályozása, futtatás indításkor, hangbeállítások módosítása, megjelenítés más alkalmazások felett, teljes hálózati hozzáférés, hálózati csatlakoztathatóság módosítása, akkumulátorstatisztikák beolvasása, ragadós üzenet küldése, készülék alvó üzemmódjának megakadályozása, Google-szolgáltatások konfigurációjának beolvasása. Az ilyen aprólékos szintű megfigyelésbe 500 000 000 ember egyezett bele világszerte önként. Ha nem ismerősek a fentebb leírtak, akkor valószínűleg ön is azok közé tartozik, akik úgy fogadták el a Facebook Messenger felhasználási feltételeit, hogy előtte nem olvasták el. Ehhez képest Lorenc elvtárs banándugós, orsós magnós legényei ministránsgyerekek voltak. Elektronikus adatbiztonságról az átlagemberek szintjén napjainkban, alkotmánybírósági határozatoktól függetlenül gyakorlatilag nem beszélhetünk.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?