Alkalmi magyarok vagytok?

A járási székhelyen ugyanis elvétve látni a szlovák nyelvűek mellett magyar feliratokat. A városban székelő üzleti vállalkozások, cégek, a belvárosi üzletek több mint nyolcvan százaléka kizárólag szlovák, esetleg angol nyelvű feliratokkal igyekszik megszólítani az ügyfelet, vásárlót. A város bevásárlóközpontjaiban pedig ez az arány még rosszabb.

Pedig ezeknek a magáncégeknek, boltoknak döntő többségben magyar anyanyelvűek, magyar nemzetiségűek a tulajdonosai és az alkalmazottai is. Az ügyfeleikről, vásárlóikról nem is beszélve…

Miközben nem létezik Szlovákiában olyan kényszerítő jellegű jogszabály, amely szabályozhatná a magánszférában a kétnyelvűséget. Nevezetesen akár a magyar nyelvhasználatot. Azokon a településeken pedig, ahol a magyar nemzetiségű lakosság számaránya eléri, avagy meghaladja a húsz százalékot, a hivatalos érintkezésben törvényes eszközökkel is számon kérhető bármely állami hivataltól, hivatalnoktól a kisebbségi nyelvhasználat.

Mindennek tetejébe, tessék megnézni, mit csinál az az „anyaországi pláza”, amely Dunaszerdahelyen hivalkodó óriásplakátjaival (billboard) igyekszik a kebelére, konkrétan Győrbe csábítani a szlovákiai magyarokat. Míg szlovák nyelven hatalmas betűkkel ígérnek meglehetősen gagyi stílusban mindenkinek varázslatot, magyarul olyan hangyányi betűkkel van a szlovák szöveg alá nyomorítva ugyanaz a szlogen, hogy alig olvasható…

Nem igaz, hogy a Dunaszerdahelytől alig több mint harminc kilométernyire levő Győrben annyira ostobák lennének a marketingguruk, hogy ne tudnák, kiket akarnak maguknak megnyerni Dunaszerdahelyen! Vagy az lehet netán a gond, hogy valami dunaszerdahelyi „nehogymábajlegyenista” tökfejektől kapják a szánalmasan gyáva „nyelvhasználati tanácsokat?”... Esetleg Győrben nem néznek magyar köztévét, nem hallgatnak magyar közrádiót, amelyek adásai a „nemzeti egyetértés kormánya” országlása óta tele vannak a határon túli magyarok anyaország általi megváltását ígérő kenetteljes litániákkal?…

De hát, végül is mi köze van egy újságírónak ahhoz, miként akar bárki boldogulni, méltóztatnak-e a jogaikkal élni a dunaszerdahelyi és általában a szlovákiai magyarok?

Tulajdonképpen semmi köze nincsen ilyesmihez sem egy újságírónak, sem senkinek. Kizárólag személyes döntés kérdése ugyanis, ki, mint él, milyen az emberi, nemzeti azonosságtudata, használja-e és ha igen, hol, milyen körülmények között az anyanyelvét, milyen a szexuális irányultsága, a pénzt „olvassa-e” vagy regényeket, sőt verseket, no és a Duna mentén nyaral-e vagy a Holdra vágyik. Meg hát, milyen hatlövetű szuperverdában érzi magát valakinek...

Szóval, „csak” egyszerűen eszembe jutott mindez a dunaszerdahelyi utcákat járva – így a szlovákiai népszámlálás közepette!… A magyar nemzeti ünnepeken és helyenként futballmeccseken ripacskodó barantaharcosoktól, magyar autonomistapistáktól és kuruzslóktól, meg egyéb haszonelvű pártpolitikusoktól, a nemzeti pótcselekvések szellemében alapított különféle felvidéki ökörköröktől, vagyis alkalmi magyaroktól hemzsegő Dunaszerdahelyen. Az egy magyar családra jutó legtöbb luxusautó városában…