Aki megmutatja, hány a nyolc

<p>Az még hagyján, hogy Venezuelában az államnak elfogyott a pénze, ezért megcserélték a heti időbeosztást: ötnapos a hétvége, és csak kettőt kell dolgozni. Az is hagyján, hogy az észak-koreai kommunista párt ismét kongresszust tart (a minap, vagyis 1980-ban volt a legutóbbi), ezért néhány napra kijárási, házasodási és temetkezési tilalmat rendeltek el.&nbsp;</p>

Tulajdonképpen minden hagyján ahhoz képest, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy ideje (állítólag) –, és most markolja meg mindenki a fotel karfáját – szóval, hogy Matolcsy György egy ideje fél a nyolcas számtól. A Népszava mutatott rá, hogy a közelmúltban törölték a Szabadság tér 8–9-es címet a jegybank hivatalos okiratairól, már csak a 9-es szerepel rajtuk: Szabadság tér 9. És hogy az elnöki irodának is helyet adó folyosón sincsenek már nyolcasok az ajtókon, helyette bevezették a 7+1 -et. Valahogy így nézhetnek ki az ajtók számozásilag: 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 7+1, 9, 10 stb, a 18-as helyén nyilván 17+1. A cikk szerint egy volt MNBalkalmazott úgy tudja, az elnök egy ideje fél a nyolcas számtól. Ha ez így van, mindenképp dicséretes, hogy a legegyszerűbb megoldást alkalmazták a nyolcasok helyettesítésére. A 7+1 helyett ugyanis folyamodhattak volna a 10-2, a 3+5, vagy akár a 175 – 167-hez is, hiszen a végeredménye annak is nyolc. 

Pedig azt gondolná az ember, hogy egy ekkora koponya, egy volt nemzetgazdasági miniszter, a modern gazdaságpolitika Kopperfield Dávidja (ha úgy tetszik, Latabár Kálmánja), jelenleg épp jegybankelnök a számokkal legalábbis jóban van. Hát úgy látszik, nem mindegyikkel. 

Az persze nem meglepő, hogy egy ekkora matekzseni a számjegyekkel külön-külön is személyes kapcsolatot ápol. A százassal talán együtt jár nyaralni, a hármassal teniszezni és golfozni, de a százhuszonhármassal sem mennek el egymás mellett köszönés nélkül az utcán. Mi lehetett tehát az oka, hogy a nyolcassal a közelmúltban összerúgta a port? Nem tudjuk, de valószínűleg arra is létezik felsőbb körökből magyarázat, hogy ez miért tekinthető normálisnak. Az is lehet, hogy Matolcsy a Szabadság tér 8–9 et 8 mínusz 9-nek olvasta, hiszen matekzseni, és valójában a mínusz 1-től fél, vagy úgy a mínusztól általában. A jegybankelnök úrnak mindenesetre jobbulást kívánunk, ebből az alkalomból pedig küldjük neki a Beatrice Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás című örökzöld slágerét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?