Ajándékozni ajándék

„Bizony, így van”, válaszolta a kolléganőm, s elmesélte, hogy az egyik szomszédasszonya nyáron volt nyolcvanéves, és abban reménykedett, talán ezen a kerek születésnapon felköszönti őt a három lánya, akik egyébként nem látogatják. Az asszony egyedül él, beteg, nehezen mozog, sokszor szorul a szomszédok segítségére. A születésnapjára is a két szomszédasszony készített neki hidegtálat és sütött süteményt, hogy legyen mivel megvendégelni a gyerekeit. De azok nem jöttek. Pedig nem is vágyott más ajándékra, csak a jelenlétükre. „Rossz anya volt?”, kérdezem, és eszembe jut mindaz, amit a manapság oly divatos traumairodalomban olvastam, mármint hogy a szülők rossz nevelése következtében milyen örök életre szóló traumák érik a gyereket (amiben biztosan van igazság, de abban azért nem hiszek, hogy egy személyiség fejlődése egyetlen tényező függvénye, s akit ilyen trauma ért, az végleg elveszett ember. Persze azért szülőként jó megszívlelni a pszichológusok tanácsait, ha már magunktól nem érzékeljük, mivel lehet bántani egy gyereket, életünk nagy ajándékát). Kolléganőm szerint, aki jól ismerte őket, minden rendben volt a családban, a lányok felnőttkorukban is gyakran hazajártak, aztán egyszer csak elkezdtek inni és elmaradozni. Hát ez tragédia, akármi is legyen az oka.

Az is ok a szomorúságra, ha nincs miből és nincs mit ajándékozni. A „nincs miből” nem szorul magyarázatra, bár a fejlett országok lakosainak többsége nem ismeri ezt a problémát, így mi sem. És van is mit ajándékozni, hiszen a bőség zavarával küszködünk. Mindenki tud tehát ajándékozni, ha mást nem, saját készítésűt. Az más kérdés, hogy sokak szerint az ajándékozás terén is léteznek bizonyos mércék, amelyekről úgy gondolják, hogy nem szabad alább adni, s ezért képesek akár hitelt is felvenni a karácsonyi ajándékra. Aminek a lefizetésére aztán némelyek újabb hitelt vesznek fel. Legalábbis így volt a pandémia előtt, a nem is olyan régi bőség éveiben. A mostani időszak talán ezeket az embereket is józanabb ajándékozásra ösztönzi.

Lehetnek azonban olyan helyzetek is, amikor van miből, de nincs mit vásárolni. Az én nemzedékem és a fiatalabbak ezt szerencsére nem tapasztaltuk, de sokat olvastam arról, hogy a háborúk alatt hiába volt valakinek pénze, nem volt áru. Ennek következtében persze a pénz, a vagyon is elértéktelenedett. Például aranygyűrűkért lehetett venni egy darab kenyeret. De ami érdekes, hogy a karácsonyról akkor sem mondtak le az emberek.

Ünnepeljünk hát mi is! Ajándékozzunk szeretettel, jó szívvel, és fogadjuk örömmel, ha bennünket ajándékoznak meg! S ha a családon és a baráti körön belül nem tudtuk eléggé kiélni ajándékozási vágyunkat, gondoljunk azokra is, akiknek nincs kitől, nincs miből, de biztosan van, volna mit.