Afrikából meleget

A távfűtés után jöhet a távhűtés

Soha ennyit nem beszéltünk nyáron a fűtésről, mint most.

Háromnegyed tizenegy múlt öt perccel, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy bizonyos európai országok szénnel orvosolnák a következő fűtési szezonban fenyegető gázhiányt. A Rettenthetetlen Rókagombához címzett turistakocsma teraszán ücsörögtek, amely nem volt igazából terasz, de turista sem. Mondtam már, hogy érettségi után szénégető szerettem volna lenni? – szólalt meg Bandika, miután a rádióban elindult egy c-moll csárdáscsokor Berki Béla és népi zenekara előadásában. Persze, tudok róla, bólintott Ervin, majd hozzátette, hogy a szénégetők által égetett szenet nem fűtésre használják. Jól van na, csak mondom, hát nem lehet megszólalni? Bandika szerint nem ez a baj, hanem hogy egy paradoxon árnyékolja be a nyarunkat, legalábbis egyelőre. Mert hogy soha ennyit nem beszéltünk nyáron a fűtésről, mint most. Melegben arról beszélünk, hogyan hűtsük magunkat, télen pedig a melegedés lehetőségei foglalkoztatják az embert. Ha most nyáron a fűtésről agyalunk, az olyan, mintha télen akarnánk paradicsomot enni. Vagy tévedek? Ervin csak legyintett, mert szerinte szénnel már senki nem akar fűteni. Tetszik emlékezni biztosan, mit kell csinálni a szénnel. Meg kell rendelni, kihozzák, leöntik. Be kell lapátolni, de csak akkor, ha nem vizes. A szenes pincéből szeneskannában becipelni a kazánházba, beleszórni a kazánba. Porol, füstöl, kezet kell mosni utána. Most maga szerint azok az emberek, akik megszokták a padlófűtést, most majd hirtelen elkezdenek szenet rendelni? Ne vicceljünk, kérem. Ennél még az is jobb, ha Afrikából importálunk meleget. Hogyan, hát hogyan. 2022 van, oldják meg. Ha telefonnal lehet a boltban fizetni, talán ez sem akkora ördöngösség.

Afrikából meleget importálni? – kapta fel a fejét Bandika. Ebben óriási lehetőség van, hiszen a szegény afrikai országok biztosan örülnének, ha valaki vásárolna a melegükből.A hétszázát, hát most kellene egy céget alapítani, amelyik erre szakosodik. Vagy kettőt – tette hozzá Ervin. Elújságolta továbbá, hogy fűnyírót keresett a múltkor egy boltban, és mivel az összes gépük elfogyott, az eladó azt ajánlotta neki, hogy szerezzen be egy emut. Emut? De hát az Ausztráliában őshonos – szólt közbe Bandika. Nincs vele semmi probléma, állítólag – folytatta Ervin. Áprilisban kiengedi a kertbe, októberig nem is látja. Közben pedig minden gyomot lelegel, és még tojást is tojik. Hasznos állat nagyon, ráadásul a fűnyíróval ellentétben benzint sem kell önteni bele (sőt, kimondottan rosszat tesz neki). Nem is hangos... csak hát csúnyácska picikét. Miért, mi szépek vagyunk? – nyúlt a poharáért Bandika. Beszélt arról is, hogy van egy álma. Titkon azt remélem, hogy az üzemanyagválság visszahozza a divatba a gereblyét. Tetszik tudni, sok városban már nem gereblyézik, hanem fújják a faleveleket. Vannak ezek a levélfújók, nemcsak benzinesek, de akkumulátorosak is. Innen oda fújja vele, amonnan emide, akkor átmegy a másik oldalára, megfújja onnan is, aztán mikor úgy döntött, hogy már nem kell többet fújni, jön a kollégája a gereblyével meg a lapáttal, és ugyanúgy felpakolja az autó tartályába, mintha egyből azzal kezdték volna. Értem, felelt Ervin. De mi köze ennek a szénégetőkhöz? Hát azokhoz semmi, állapították meg egyszerre, és örömükben aznap már nem is mentek sehová.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?