Advent csendjében

Az első gondolatom ilyenkor az, hogy ideje észhez térnünk, mert ha számunkra megoldhatatlan problémával küzdünk, azt úgysem tudjuk megoldani, bármit teszünk, az időnk pedig könyörtelenül fogy. Ilyenkor átküzdöm magam életem lelkembe ívódott emlékeinek csúcsain és mélységein, sorra veszem, mi a még teljesíthető, elérhető teendőm életemben. Az elsődleges szempont: mi az, amin változtatnom kell és lehet, mit kell elhagynom a teendők sokaságából, rossz szokásaimból, és mi az az elmaradhatatlan új, ami még hiányzik az elérhetőből. Vagyis a lehetőség és valóság harmonizálásáról, közelítéséről van szó életünkben, aminek sikeressége elsősorban rajtunk múlik.

Az adventi időszakban a legtöbb ember készülődik valamire, aminek fundamentuma a világ Megváltójának érkezése a földre, amely esélyt adott az ember élete kiteljesedésének nemzedékről nemzedékre, annak tudatos elemzése és a szeretet éltető erejének tudomásulvétele s gyakorlása a kegyelmi időnk minden órájában. Tehát az életben véghez vitt tetteinkről, az emberek kapcsolatát és viszonyát az ember által legmagasabb fokon elérhető és művelhető legnagyobb értékről, a szeretetről van szó. Az adventi napokban legjobb, ha tisztázzuk – ha azonosíthatóan jóakaratúak vagyunk, és nem vagyunk önpusztító káros szenvedélyek rabjai –, hogy képesek vagyunk-e jót cselekedni (úgy értem, szándékos, tudatos rosszat nem elkövetni), és részünk van-e, lehet-e vagy valamikor volt-e már részünk a földi boldogságot hozó szeretetben. Abban az emberi csodában, amely kezdettel és véggel behatárolt életünk egyik – vagy inkább úgy mondanám: egyetlen – nagy célja. Ha a válasz igen, akkor már csak cselekedni kell és úgy élni, hogy életünk alappillérei ne hiányozzanak életünkből. Teljesen függetlenül attól, mennyire elszaporodott a világban a rossz, a gonosz és természetellenes cselekedetek száma, a szeretet jelen lesz életükben. Döntésünk végrehajtható, és nem kötődik korunk egyik meghatározó, nagyon sok bajt és szomorúságot okozó mérgéhez, a pénzhez. Nem mintha nem lenne rá szükségünk, de nem úgy, ahogy az jelenünkben „működik”, és általános értékzavart, felfordulást okoz a társadalmi életben.

Jézus születése által a szeretetnek az élethez kapcsolódása bebizonyosodott, érthetővé és gyakorolhatóvá vált mindenki számára. Igaz, mielőtt gyakorolni akarjuk, meg kell tanulnunk, de alaposan. Mármint a szeretetet, illetve szeretni. Az Ő életét megismerve és cselekedeteit követve képesek lehetünk rá, s erre a legméltóbb alkalom a Megváltó születésnapja, a karácsony. Szívet, lelket melengető ünnep, amelyre sok szempontból és indítékból készülünk, s amelyen a karácsonyfa alatt szeretteink megtalálhatják várt vagy meglepetésszerű ajándékukat is. Akik a Megváltó érkezését lélekből ünneplik karácsonykor, olykor-olykor azt is mondják, hogy a nagy ünnep üzenete elhomályosodik a mértéktelen ajándékozással, hatalmas felhajtással. Van benne valami, de ha úgy vesszük, hogy Isten fi a érkezése az emberiség legnagyobb ajándéka volt Istentől, és az is marad minden korban, és amely esélyt adott a saját erejéből bűntől szabadulni képtelen embernek szabaddá válni, akkor az ajándékozás ember és ember között is elfogadható. Mindig úgy éreztem, nagyobb öröm adni, mint kapni. Az én életemben a lélekben adott és kapott ajándék nagyobb a számokban kifejezhetőnél. Az ajándékozás értelmét szerintem nem az anyagi érték nagysága határozza meg, hanem az első karácsony üzenete.

Lüktető szívek, feszült verőerek, ismételhetetlen pillanatok, könnycseppek, ragyogó gyermekszemek a beteljesedett adventi készülődés karácsonykor. Az ünnep azonban csak akkor teljesíti küldetését, ha sem a napján, sem az év más időszakában nem feledkezünk meg arról, miért van a karácsony.