Adószabadság – kinek?

Fellélegezhetett múlt héten az adófizető polgár, hiszen 3-ától már magára dolgozik. Kiszámították, hogy az állam minden munkával produkált koronából levette a maga 42 fillérjét, hogy működtetni tudja azt a gépezetet, amely nélkül semmi sem működne, ami az államot állammá teszi. Nem működnének a közhivatalok, a közintézmények, nem lenne közoktatás, közegészségügyi ellátás stb. A Szlovákiai Adófizetők Társulása titkárának bejelentése szerint az adószabadság napja tavalyhoz képest egy nappal került korábbra, tehát az adóterheket illetően nagyon mérsékelten javult az adófizető helyzete. Javult, de ez még korántsem „Amerika” – mondhatnánk. Az USA-ban és Hongkongban például néhány héttel korábbra esik ez a munkavállaló életszínvonalának, a vállalkozó gazdasági helyzetének alakulása szempontjából korántsem mellékes időpont.

A mérsékelt javulást azonban kevesen érzik meg. Egyrészt, mert amit az adófizető a jövedelemadó-csökkentéssel nyert, azt – ugye – a hozzáadottérték-adó egykulcsossá tételével elveszítette. A kisebb keresetűektől ugyan kevesebb adót vonnak le, de ha megveszi a napi élelmiszert, az így keletkezett többletbevételt el is költi. És még jó, ha csak ennyit. Ráadásul az adófizető nemcsak adót fizet az államnak, hanem rengeteg egyebet is – említsük csak a kötelező társadalom- és egészségbiztosítást –, tehát joggal érzi úgy, terhei minden statisztikai állítással ellentétben nem csökkennek, hanem nőnek. Újabban meg azzal riogatják, hogy az egészségügyi reform következtében – amennyiben a képviselők nem lesznek résen – körülbelül 300 ezer biztosított eleve többet fizet majd ezen a jogcímen az államkasszába. Főleg a kisvállalkozók, kézművesek kerülnének ebbe a kategóriába, akik számára sovány vigasz, hogy a magasabb jövedelműek is többet fizetnének. A kisvállalkozó, akit már így is sokféle teher nyom, nyilván nem örülne az ilyen kiadásoknak, és sokan közülük feladnák szerény megélhetésüknek ezt a módját. Az önmagukat „alkalmazó” kisvállalkozók, vagyis önálló kereső tevékenységet folytató személyek sok esetben azok közül kerülnek ki, akik rövidebb-hosszabb ideig munka nélkül voltak, és ebből a helyzetből menekülve választották a megélhetésnek ezt a formáját. Ami az esetek zömében éppen csak annyit hoz a saját magát alkalmazó fodrász, cipész, kőműves, kozmetikus, masszőr stb. konyhájára, hogy valahogy megél belőle. Fizeti a fizetnivalókat, és az állammal szemben, de lehetőleg mással szemben sem halmoz fel adósságot. Ha a vállalkozók e csoportjához tartozó mintegy 300 ezer személynek növelnék közterheit, nehezítenék önálló pénzkeresési feltételeit, nem kizárt, hogy közülük sokan letennék a lantot, és újra beállnának a munkanélküliek sorába. Ez pedig sem az állampolgárnak, sem az államnak nem lenne jó.