A világosság és a sötétség

kormány kk

Ugye két ellentétes fogalom. Mint például a jó és a rossz vagy a fehér és a fekete és így tovább. Ha most valaki azt gondolja, hogy modern mesét akarok írni jókedvemben, akkor csalódnia kell. Mind a kettőnek megvan a jelentése és jelentősége, de egy időpontban együtt nem jelenhetnek meg. Vagy az egyik van, vagy a másik. Azt azonban mondhatjuk, hogy jobban szeretjük a világosságot.

Szlovákiában a szeptemberi előre hozott választások után a mindennapjainkban érdekes módon mind a kettő jelen van, ami a csak dolgozni és nyugodtan élni akaró embereket zavarja, bizonytalanná teszi, és nem kevésbé meg is félemlíti. Amikor a negyedik Fico-kormányt kinevezték, a kinevezés utáni első napon Matúš Šutaj Eštókék úgy rontottak rá az igazságszolgáltatás embereire, mint Putyin hadserege Ukrajnára 2022. február 25-én reggel. Kicsit súlyos az összehasonlítás, de egy dolog érvényes mind a kettőre: a szándékos rosszindulat, s talán gonoszságnak is nevezhetjük. A jogszabályokat figyelmen kívül hagyva és felrúgva üldözőbe vették azokat a rendőröket, akik pontosan tudták, mit művelt a Fico–Kaliňák–Gašpar trió, valamint a többiek 2006 és 2020 között a három választási ciklusban. Ha a választás után valaki azt gondolta, hogy végre eljött a békesség és megnyugvás ideje, amikor majd mindenkinek jut egy pici a jóból érdeme szerint – és 1989 óta nem mozdult ki Szlovákiából –, akkor a mesterhármas tevékenységét még jobban megismerheti majd. Aki jobban szereti az igazságot, mint a hazugságot, annak nem sok öröme lesz 2027 őszéig. Igaz, hogy most sem kellett négy évet várnunk, lehet, hogy most még három évet sem kell majd.

Az igazsággal kapcsolatban a múlt század nyolcvanas éveiből van egy kedves, felejthetetlen élményem. Az akkori Pravda napilapban olvastam Mihail Gorbacsovnak, az akkor híres Perestrojka atyjának egy igazmondását: „Az igazság keserű gyógyszer, de le kell nyelni, mert ha nem nyeljük le, gyógyulásra nem számíthatunk!”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?