A válság egyben lehetőség is

Az idei, 10 százalékot meghaladó gazdasági zuhanás, az újra 8 százalék fölé kúszó munkanélküliség, az autógyárak átmeneti teljes leállása a jegybank szerint azt eredményezi, hogy idén a három évvel ezelőtti szintre esünk vissza.

Az ország gazdasági teljesítményét szó szerint megtizedelő mutató annyira meredek, hogy egészen az 1989-es rendszerváltást követő első évekig kell visszamennünk, hogy hasonló helyzetre leljünk. Szintén közzétették, hogy idén az infláció hatásával nem számoló nominálbérek is esni fognak, erre viszont sem a 2009-es világválság idején, sem a rendszerváltás utáni időszakban nem volt példa.
Miért vált a gazdaság ennyire sebezhetővé és mit kell tennünk, hogy a jövőben ellenállóbbakká váljunk? A kis belső piaccal rendelkező Szlovákia exportvezérelt politikát folytat, ami pompás stratégia jó időkben, viszont nagyon sebezhetővé tesz viharos időszakokban. Mostani mélyrepülésünk fő oka a meglehetősen alacsony béreken és a külföldi beruházók becsalogatásán alapuló, döntően összeszerelő üzemeket szülő gazdasági modell, és a koronavírus-járvány megmutatta, hogy hosszabb távon ez fenntarthatatlan. „Arról, hogy öt év múlva mi lesz itt, ezekben a hónapokban születik döntés” – ez nem egy nostradamusi homályos előrejelzés, hanem Alexander Matušeknek, a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) vezetőjének közvetlenül a járvány kirobbanása előtti szavai Szlovákia legfontosabb iparágazatának jövőjéről. A növekedés korlátainak érzékelése hallatlanul fontos egy olyan ágazat esetében, amely a hazai ipari termelés gyakorlatilag felét adja, és amely közvetve és közvetlenül 275 ezer főnek ad munkát. A járműipari vezető a fékező tényezőket a szakképzett munkaerő hiányában, a látványosan növekvő bérköltségekben látja, továbbá abban, hogy – a Volkswagent leszámítva – egyelőre a klasszikus robbanómotorok világában él a szlovákiai autógyártás.

Bár a járvány a március végi komor előrejelzésekhez viszonyítva jóval gyorsabban és kisebb áldozatokat követelve remélhetőleg lecsengett, nem folytathatjuk ott, ahol az osztogatásban versengő Smer és az SNS abbahagyta. Például nem lehet a realitásoktól elszakadó minimálbérnövelését ilyen ütemben folytatni, s egyenesen tilos a 13. nyugdíjhoz hasonló bőkezűség. A pandémia kezelése során a napnál is világosabbá vált, milyen fontosak a jól képzett szakemberek, mennyire kulcsfontosságú a tudomány szerepe. Ehhez képest nálunk a kutatás és fejlesztés világa a mostohagyerek kategóriájába tartozik. Szlovákia a hazai össztermékhez viszonyítva csupán a GDP 0,88 százalékát fordítja a tudományra, Máltával vagy Bulgáriával vagyunk egy sorban, miközben az előttünk mindig legalább egy lépéssel járó Csehország az összterméke 1,5 százalékát szánja e célra. Aztán csodálkozunk, hogy az ambiciózus fiataljaink tízezrei inkább Prágában vagy Brünnben végzik felsőfokú tanulmányaikat. Nem kell magyarázni, hogy a tudomány, a kutatás magasabb színvonala egyben az egyetemek nívójára is jótékony hatást gyakorol. A jólét közeli példaképei még inkább előttünk járnak, Németország összterméke bő 2,5 százalékát, Ausztria pedig 3 százalékát szánja e célra.

A Matovič-kormány érzékeli e terület súlyát, ezért az európai uniós méretes pénzügyi csomagokból talán az oktatásnak és az alapkutatásnak is jut némi forrás. A pénzügyminisztérium a napokban meghirdette az eddiginél hatékonyabb adóbehajtás programját, Eduard Heger pénzügyminiszter pedig a vállalkozói környezet érzékelhető javítására tett ígéretet. Valóban itt az ideje az átfogó reformoknak, hiszen lássuk be, az utolsó erőteljes ráncfelvarrást még a Dzurinda–Mikloš tandem végezte el közvetlenül az ezredforduló után. Ennek gyümölcsét, az évi 6–8 százalékos növekedés hozadékát viszont Robert Fico kormányai szüretelték le. Ám a szociáldemokraták álarcát magára öltő Smer rossz gazdának bizonyult, a versenyképesség fokozása helyett inkább jólétinek szánt voksvadász csomagokkal bombázta a lakosságot.

A válság egyben lehetőség is. Meglátjuk, a kormányzati négyes fogat milyen eredményességgel, milyen átfogó koncepcióval lesz képes újra berúgni a gazdaság motorját. Sajnos, van ok az aggodalomra, például az OĽaNO népes táborából hirtelen előbukkanó, magukat a keresztény értékek hordozóinak vallók a növekvő munkanélküliség ellenére „jó” ütemérzékkel azt tartják fontosnak, hogy vasárnap bezárják az üzleteket. Ugyancsak megnyitnák az abortusz szabályozása körüli vitát, ami akár hónapokra is elvonhatja a figyelmet az igazán súlyos problémák orvoslásától. Annak idején Dzurinda – szintén szövevényes koalícióval a háta mögött – sikerrel vezényelte le a Szlovákiát növekedési pályára állító reformokat. Rövidesen kiderül, hogy Igor Matovič két Facebookbejegyzés között tud-e időt szakítani erre a feladatra.