A valódi gond Soros Györggyel

<p>Újabb leplet sikerült lerántani a Soros György-féle hálózatról &ndash; kiáltotta világgá az állampárti Magyar Idők című lap a napokban, és szinte már mindegy is, mi volt a konkrét hír, álmunkban fel tudnánk sorolni a filantróp tőzsdeguru ősbűneit: ránk szabadítja a migránsokat, globalista spekuláns, aláássa a szuverenitásunkat meg mindent, ami nemzeti, keresztény, heteró.&nbsp;</p>

A magyar állami és állampártközeli média felháborodásának legújabb tárgya most az, hogy a WikiLeaks és az oroszokhoz köthető DC Leaks e-maileket szivárogtatott ki Soros kiterjedt alapítványi networkjének elmúlt néhány évéből, így kiderült némely magyar szál, benne az, hogy a 444.hu független hírportál „mintegy ötvenezer dollárt kapott 2014-ben Soros György Open Society hálózatától, hogy olvasói bevonásával mind a 106 egyéni választókerületben felvegye a küzdelmet a választási visszaélésekkel”.

Fel vagyunk háborodva, „nem találunk szavakat” (E. P.). Ilyen mélyre süllyedt tehát a független média, hogy rongyos ötvenezer guruló dollárért árulja a hazát azzal, hogy esetleges választási visszaélésekről tudósít. És még el is titkolta – ez nem vicc, hanem napok óta központilag előadott vád a 444-gyel és nyolc másik jog- és demokráciavédő szervezettel szemben: eltitkolták egy magánadományozó magánadományát. Írják ezt egyébként azok a valódi olvasótábor nélküli, ergo piacképtelen, ergo erősen közpénzfüggő print és online lapok, amelyek tulajdonosai általában elvesznek valahol a Rogán–Habony–Vajna-tengely és a ciprusi–máltai offshore-ok között, félúton.

Véletlenül sem kell egyetérteni Soros György menekültügyi elképzeléseivel (magam sem teszem), de nemzetietlen bűnbakká stilizálása, az általa támogatott humanitárius segítséget nyújtó, jogvédő szervezetek kriminalizálása totális tévút, alapos félreértése a menekültügy komplex jelenségének éppúgy, mint a nemzeti szuverenitásnak. Ráadásul teljesen eltereli a figyelmet a kiszivárogtatási ügy valódi érdekességéről, Soros és a Clinton Alapítvány szoros és megbonthatatlan kapcsolatáról, és még inkább: a zsidó származású üzletember radikálisan Izrael-ellenes háttértevékenységéről.

A beszűkült magyar médiatudat természetesen általában ott ér véget, ahol a trianoni határok elkezdődnek, nem csoda tehát, hogy alig valaki tudja: van élet a hazai szervezeteken, online lapokon túl is. Az európai országok külpolitikáját (és ha majd lesz ilyen: az összehangolt európai kül- és biztonságpolitikát) ennél kicsit jobban befolyásolják a Közel-Kelet történései, nem mindegy tehát, hogy a befolyásos amerikai multimilliárdos hogyan lép a régióban. Nos, Soros, akinek amúgy meggyőződése, hogy Izrael és Amerika tehet az új európai antiszemitizmusról, katasztrofálisan lépett.

Az általa megvetett, holott nyugati típusú demokráciát és popperi nyílt társadalmat megvalósító zsidó államot Soros alapítványa „rasszista és antidemokratikus” államnak tartja, úgyhogy közel 10 millió dollárral támogatta az Izraellel szemben minimum elfogult, maximum ellenséges szervezeteket, arab és szélsőbalos NGO-kat, bojkottmozgalmakat. Mindeközben persze folyamatosan hallgat a Palesztin Hatóság, a Hamász, a Hezbollah és hasonló civilszervezetek Izraelt aláásó napi tevékenységéről, holott nyílt társadalmilag lenne mit mondani és tenni. A zsidó állam szándékos gyengítése, napi túlélőharcának (ami persze a Nyugat, így Európa napi harca is) ellehetetlenítése több mint az elhíresült bűn. Hiba, aminek az árát a nyílt társadalmak fizethetik meg.

A szerző a HVG munkatársa, a Kapitalizmus blog szerkesztője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?