A túszul ejtett állam

Robert Fico

Megvan a kitűzött cél. Sikerült a kormányváltás, a Smer ellenzékbe vonul, Robert Fico pártelnök újabb csatát vesztett.

Az előző négy parlamenti választás győztese, a Smer csupán 18,29 százalékot szerzett. A kettős gyilkosság óta ezt óhajtotta az ország nagy része, tisztességes Szlovákiát követelve a tereken. Az örömünk azonban mégis keserédes, mivel a parlamenti választás első négy pártjának vezetője Igor Matovič, Robert Fico, Boris Kollár és Marian Kotleba. Talán sokan nem így képzelték el a tisztességes Szlovákiát. Bár Matovič azt nyilatkozta: Emberek, ne féljetek, jó lesz! Mégis féltő aggódással várjuk az új kormány megalakulását és munkáját.

Fico hónapok óta nagyon rossz állapotban van, a vasárnapi sajtótájékoztatón is leharcolt, lerongyolódott állapotban jelent meg, nem valószínű, hogy összekapja magát, és sokadik megújulását produkálja. Elsősorban Pellegrinivel kell megvívnia a harcot párton belül, azzal a Pellegrinivel, aki a Smer-szavazóktól sokkal több preferenciaszavazatot kapott.

A tartalék és maradék optimizmusunkra is szükség van ahhoz, hogy elképzeljük, ebből a felhozatalból ütőképes kormány alakulhat, és a politikai kultúra olyan irányban változik, ami egy demokratának is elfogadható. Kesereghetnek a liberális, a kereszténydemokrata, a magyar és más szavazói csoportok, több mint háromnegyed millió leadott szavazatnak nem lesz képviselete a parlamentben. Kiváló politikusok és szakemberek hiányoznak majd a törvényhozásból.

Viszont szórakoztató figurákból és jelenetekből nem lesz hiány a parlamenti vurstliban, de most ezt nem tudjuk lájkolni. A választók hat pártot juttattak be a parlamentbe, ebből a felhozatalból kell olyan kormányt alakítani, amelyben megbíznak az állampolgárok. Mindamellett az új kormánnyal szemben óriási az elvárás, Fico és Kočner örökségét kellene felszámolni, továbbá megerősíteni a jogállamot, megtisztítani az ügyészségeket és a bíróságokat, megszüntetni a korrupciót, visszaszerezni az elvesztett bizalmat.

A választópolgárok sokáig vártak arra a pártra, amelyiknek reális esélye van legyőzni Robert Ficót. Az ellenzéki vezérszerepre korábban Truban és Kiska jelentkezett, de túl sokáig tartották bizonytalanságban a kormányváltást óhajtó választókat, akik végül Igor Matovičban találták meg az esélyt a változásra. A friss győztes, jobboldali populista menetelése valójában térségi és globális tendenciába illeszthető.

A Smer a 2010-es parlamenti választáshoz hasonlóan 2020-ban is leamortizálta két koalíciós partnerét. A korrupt Smerrel lavírozó SNS és Híd kijózanító pofont kapott a választóktól. Ilyen súlyos vereség után nehéz felállni és újraépítkezni.

A kiszámíthatatlan Matovičnak pedig fel kell nőnie a feladathoz, egészen más ellenzékből politizálni, hangosan az asztalt verni, és más miniszterelnökként felelősségteljes döntéseket hozni.
Most kapott egy óriási esélyt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?