A tudás és az űr határán járva

Francia Guyanából december 25-én fellőtték a minden korábbinál drágább, bonyolultabb és nagyobb James Webb-űrteleszkópot, amely a világegyetem hőskorába kalauzolhatja el az emberiséget. Kicsit úgy vagyunk vele, mint az Apollo–8 küldetésével. 1968 rettentően kimerítő volt a világ számára a Csehszlovákia elleni „baráti” invázió nélkül is, és a karácsonykor a Holdat elsőként megkerülő Apollo–8 sikere, a Földről készült pazar fotók apró gyógyírt jelentettek a megrázó hétköznapoktól szabadulni próbálók számára.

Már számos űrtávcső kering a Föld körül, közülük a leghíresebb az 1990-ben felküldött Hubble, ami szintén új fejezetet nyitott a csillagászat történetében. Azonban a most útnak indult James Webb-teleszkóp teljesítménye százszor nagyobb a Hubble-nál, 6,5 méteres tükörátmérőjének és az infravörös tartományban végzett megfigyeléseinek köszönhetően a világegyetem hőskorába kalauzolhat el. A Hubble körülbelül az ősrobbanás után 500 millió évvel kezdődő időszakig tud visszanézni az időben, a James Webb viszont egészen a kezdetekig tekint. Az univerzum nagyjából 13,8 milliárd éves, a teleszkóp pedig bő 13,6 milliárd évre néz vissza. Az emberi tudás legvégső határán mozgó űrtávcsövet hihetetlenül precízen kellett legyártani. A főtükör például olyan sima, hogy egy hasonlat szerint ha kontinensnyi méretű lenne, az egyenetlenségei akkor is legfeljebb 5–6 centiméteresek lennének. A 18 hatszögből álló tükör elemeit a finomhangolású motorok annyira precízen képesek beállítani, hogy akár egy vírus méretének felével is képesek elmozdulni. És még egy fontos szempont: mivel a Földtől mintegy 1,5 millió kilométerre, az ún. Lagrange-pontban fog keringeni, ahol a Nap és a Föld vonzereje egyensúlyban van, ezért ha esetleg komoly hibák lépnének fel, azt már nem tudnánk megjavítani. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az alig 570 km magasságban köröző Hubble tükre homályosan látott, ám az amerikai asztronauták úgymond szemüveget illesztettek rá, összesen 5 űrbéli nagyjavításon esett át, hogy tökéletesen működjön.

A célba érés után a tükrök végtelenül precíz kihajtogatása lesz a küldetés talán leginkább kritikus pontja, bár a NASA szerint összesen 344(!) ponton mehet félre a projekt és válhat értéktelen űrszemétté a 11 milliárd dollárt felemésztő tudományos vállalkozás. Viszont ha minden sikerül, akkor az ősrobbanás utáni eseményekbe, a galaxisok születésének időszakába kapunk bepillantást, s talán a sötét anyag és a sötét energia rejtélyeire is fény derülhet (az univerzum összenergiáját közel 75 százalékban a jelenlegi tudásunkkal alig felfogható sötét energia alkotja).

Ezek után ne csodálkozzunk azon, hogy a várhatóan a jövő év derekától az első használható adatokat küldő James Webb az első tervekhez képest 14 évvel később, és 20-szoros költségen valósult meg.

Nem véletlenül taglaltuk picit részletesebben a félelmetesen bonyolult űrteleszkóp megépítésének bonyolultságát, teljesítőképességének szinte végtelen határait. Arra próbáltunk utalni, hogy napjainkban a tudomány, az emberi tudás már olyan szinteken jár, amit a hétköznapok embere nem okvetlenül bír követni. Az ismeretanyag viharos növekedéséről nem is szólva. Gondoljunk bele, hogy a zsebünkben lapuló okostelefon többet tud, mint a Holdat meghódító Apollo-program idején a NASA űrközpontjának teljes számítógépes bázisa. Aki látta az Apollo–13 című filmet, talán emlékszik rá, hogy az űrhajósok még logarlécet használtak a pályakorrekció számításaihoz – napjainkban ilyen eszközt már csak idősebb mérnökök gyűjteményében lelhetünk fel. Éppen ma, december 27-én született 450 éve Johannes Kepler német csillagász, matematikus, a bolygómozgás törvényeinek megalkotója. Kepler az 1600-as évek elejének kezdetleges csillagászati ismeretei és műszerei ellenére megállapította: minden bolygó olyan ellipszispályán kering, amelynek egyik fókuszában a Nap helyezkedik el. Legyünk őszinték, ugyan hányan lennénk képesek arra, hogy egy egyszerű távcső, továbbá az akkor ismert 6 bolygó mozgása alapján ilyen következtetést vonjunk le?

Természetesen nem állítjuk azt, hogy napjaink átlagemberének tudása a 400 évvel ezelőtti természettudományos színvonalat sem éri el.

Ám valahol mégis érződik: egyre kevésbé bírjuk követni és megérteni a legújabb tudományos vívmányokat, s ez a növekvő követési távolság mostanában az oltások, az oltóanyagok kifejlesztése körüli vitákban csúcsosodik ki. Természetesen vannak tévutak, zsákutcák a kutatások világában, ám összességében – pláne ilyen járványidőszakban – nem bölcs dolog megkérdőjelezni az emberi tudás nagyszerűségét. A tudás, a műveltség segít a bonyolult világ megértésében, segít az álhírek, az összeesküvéselméletek kiszűrésében. Vagy ennél elegánsabban fogalmazva, ami nem véletlen, hiszen Arisztotelész öntötte szavakba: A műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék.