Először sikerült lencsevégre kapni porvihart a Naprendszeren kívül

james webb

Először sikerült lencsevégre kapni porvihart a Naprendszeren kívül a James Webb űrteleszkóp segítségével – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató.

A porvihart a Földtől 40 fényévre található VHS 1256 b exobolygón mutatták ki.

A VHS 1256 b-t a brit fejlesztésű Vista teleszkóppal fedezték fel 2015-ben Chilében. A hatalmas bolygó tömege 12-18-szorosa a Jupiterének, és két csillag körül kering körülbelül négyszer akkora távolságban, mint a Plutó a Naptól. A bolygó körülbelül tízezer év alatt teszi meg pályáját.

A korábbi megfigyelések vöröses színűnek mutatták az exobolygót, ami por jelenlétére utalt a légkörben. A Webb segítségével sikerült megerősíteni ezt a hipotézist. Az észleléshez nélkülözhetetlen volt a teleszkóp középinfravörös műszere (Miri) és a közeli infravörös spektrométere (NirSpec).

Azonban most nem készült lélegzetelállító kép a bolygóról, hanem a róla visszaverődő fényt bontották alkotószíneire, hogy megismerjék a légkör összetételét.

Az Arizonai Egyetem munkatársa, Brittany Miles vezette kutatócsoport a Webb adatainak elemzése során víz, metán, szén-monoxid és szén-dioxid nyomaira bukkant. Korábban sohasem találtak még egyszerre ennyi molekulát egy Naprendszerünkön kívüli bolygón.

Emellett kiderült, hogy a VHS 1256 b szilikátporral teli felhői állandóan emelkednek, keverednek és forognak a bolygó 22 órás napjának folyamán, a kihűlt anyagot lefelé, a forrót felfelé hajtva – írja a teleszkóp felfedezéseit ismertető webbtelescope.org. Egyes felhőkben egészen apró, füsthöz hasonló szilikátszemcsék találhatók, míg mások valamivel nagyobb, kis homokszemcsékhez hasonló anyagot tartalmaznak. A kutatók fényesebb és sötétebb felhőfoltokat is észleltek, ami arra utal, hogy némelyik felhő alacsonyabban fekvő és magasabb hőmérsékletű, míg mások magasabban húzódnak és hűvösebbek. A bolygó légkörének magasabb rétegeiben a hőmérséklet a 830 Celsius fokot is elérheti – magyarázta Miles. Jelenlegi ismereteink alapján a VHS 1256 b ezzel a legváltozékonyabb bolygótömegű objektum a világűrben.

Felhőtakarója egy másik tényre is rámutat: az exobolygó csillagászati szempontból meglehetősen fiatal – mindössze 150 millió év telt el a kialakulása óta, és még évmilliárdokig fog változni. Idővel a bolygó egyre hidegebb lesz, és az égboltja kitisztul – vélik a kutatók.

A kutatócsoport tanulmánya március 22-én jelent meg a The Astrophysical Journal Letters című folyóiratban.

A James Webb az amerikai, az európai és a kanadai űrügynökségek közös projektje, amely 2021 decemberében indult el felfedezőútjára a világűrben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?