A James Webb űrteleszkóp első közzétett felvétele ősi galaxisokat ábrázol

James Webb

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) új űrteleszkópja, a James Webb első közzétett felvétele távoli galaxisok 13 milliárd évvel ezelőtti állapotát mutatja be.

Az eddigi legerőteljesebb űrteleszkóp feltehetően átalakítja az univerzum kialakulásáról alkotott tudásunkat – írta a The Guardian online kiadása kedden.

A világegyetem kis szeletét éles részletességgel rögzítette a James Webb űrteleszkóp (JWST): sok különböző galaxis pislákoló fényét mutatja meg, melyek az univerzum legidősebbjei közé tartoznak.

Joe Biden amerikai elnök, aki a Fehér Házban tartott hétfői rendezvényen bemutatta a képet, történelminek nevezte a pillanatot, amely „új ablakot nyit univerzumunk történetére”.

„Még felfogni is nehéz. Döbbenetes. Történelmi pillanat a tudomány és a technológia, Amerika és az egész emberiség számára” – mondta Biden.

Bill Nelson, a NASA egyik vezetője szerint a kép megmutatja, ahogy a galaxisok fénye más galaxisok körül kanyarogva évmilliárdokat utazik, míg a teleszkópot el nem éri.

„Több mint 13 milliárd évre tekintünk most vissza” – mondta. Hozzátette, hogy az űrügynökség további, később megjelenő felvételei még korábbra, nagyjából 13,5 milliárd évre nyúlnak vissza, közel az univerzum becsült kezdőpontjához.

„Szinte a kezdetekig visszamegyünk” – magyarázta.

Az első képet előzetesként tették közzé a JWST több nagy felbontású színes képének bemutatása előtt. Köztük lesz „az univerzumról valaha készült legmélyebb felvétel” is Nelson szerint.

Szakértők szerint a három évtizede készülő és tavaly elindított teleszkóp forradalmasíthatja a kozmoszról alkotott ismereteinket azáltal, hogy részletes infravörös képeket készít az univerzumról.     

A tízmilliárd dolláros teleszkóp képes bepillantani az exobolygók légkörébe és megfigyelni az univerzum néhány legrégebbi galaxisát, mivel lencsék, szűrők és prizmák rendszerét használja az emberi szem számára láthatatlan infravörös spektrum jeleinek észlelésére.     

„A Webb képes az időben visszafelé látni közvetlenül az ősrobbanás után, olyan messzi galaxisokat keresve, hogy a fénynek sok milliárd évbe telt, amíg a galaxisokból eljutott hozzánk. A Webb nagyobb, mint a Hubble, így távolabbi, halványabb galaxisokat is láthat” – mondta Jonathan Gardner, a NASA kutatója egy sajtótájékoztatón.

Az Európai Űrügynökséggel közösen indított teleszkópot az 1990-es évek közepe óta fejlesztik, végül decemberben juttatták fel az űrbe. Jelenleg nagyjából egymillió kilométerre van a Földtől, ahol az ősi galaxisok kutatását végzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?