A trumpi apokalipszis vagy Trump apokalipszise?

<p>Kiszivárogtatási botránytól hangos Amerika. Már megint el kell dönteni, azoknak van-e igazuk, akik félreverték a harangokat, még ha jogtalanul szivárogtattak is információkat, vagy azoknak, akik a törvényességre ugyan látszólag ügyelnek, de a harangot nem verik félre. Lényegében erre a dilemmára hegyezik ki az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn altábornagy lemondását.</p>

Az álhíreket (fake news) és az alternatív tényeket (alternative facts) már jól ismerjük az amerikai elnökválasztási kampányból és az utóharcokból, egy korábbi epizód pedig éppen Flynnhez fűződik. 2012-ben Obama az altábornagyot nevezte ki a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) igazgatójává, amely a legfontosabb amerikai katonai titkosszolgálat. Két év után nyugdíjba küldték, mert „lazán viszonyult a tényekhez”, vezetői stílusa meg sokszor agresszív volt. Munkatársai „Flynn-tényeknek” hívták a ma alternatív tényekként ismert valótlanságokat.

Ezt az embert hozta vissza Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadónak, méghozzá úgy, hogy közben Flynn nemegyszer orosz vezetők társaságában mutatkozott. 2015-ben egyenesen az orosz állami médiagépezet csatornájának ünnepségén, az RT gálaestéjén mondott beszédet, holott akkor már túl voltunk az ukrán háború kitörésén. Ha ez sem lenne elég, nyugdíjazása után privát hírszerző céget indított, amely, úgy tűnik, Erdoganhoz közel álló török üzleti köröktől kapott megbízást a török ügyért való lobbizásért Washingtonban. Ekkor már Trump stábjának tagja volt, bizalmas információkhoz is hozzáférhetett.

Flynn végül gyanús magabiztossággal szaladt saját végzete felé. Decemberben többször beszélt az orosz nagykövettel telefonon, amit jó hidegháborús beidegződések és birodalmi reflexek alapján nemcsak Moszkvában, hanem Washingtonban is rögzítettek. Telefonon egyezkedett az Oroszország elleni szankciók feloldásáról, majd ezt nyilvánosan letagadta, és még azt is hagyta, hogy az alelnök az ő hazugságait védelmezze. A katonai titkosszolgálat egyik vezetőjeként viszont tudnia kellett, hogy telefonját figyelhetik. Ezt még mi, mezei polgárok is tudjuk.

Lehet, hogy Flynn nem is a saját szakállára telefonált, hanem megbízták? Vajon Trump is előre tudott Flynn lépéseiről? Ha tudott, az óriási probléma, ha nem tudott, az is. Egy-két puzzle-darab még hiányzik ebből a történetből, épp emiatt számíthatunk arra, hogy lesz folytatás, új adatok, elhallgatott dolgok kerülnek napvilágra. Lehet, hogy Flynn csak az első „áldozat”, és továbbiak lesznek.

Az elnöki kampányidőszakkal kapcsolatban még folyik a kongresszusi vizsgálóbizottság nyomozása, és az a legújabb kérdés, hogy a Flynn-ügyből lesz-e önálló szál.

A Fehér Ház azt a védekezést alkalmazza, hogy folyamatosan az amerikai titkosszolgálatokat vádolja szivárogtatással. Iszonyatos dilemma lehet, hogy egy folyamatban levő ügyről hogyan tájékoztassák az elnököt, ha a jobbján és balján is érintettek ülnek. Veszélyeztetheti-e ez a nyomozást? Lehet-e mással, mint a nyilvánossággal védekezni? A harangokat félreverők, vagy ahogy angolszász területen mondják, a sípfújók (whistleblower) általában nem árulók, hanem az intézményekben hívő, azok értékeit komolyan vevő emberek. A karrierjüket kockáztatva fordulnak a választókhoz, és a saját bőrüket is vásárra viszik. Annyit legalábbis megérdemel minden ilyen sípfújó, hogy figyeljünk rá: hátha mégis lenne oka az oroszok befolyásától tartania azoknak, akik most a trumpi apokalipszisnek tapsolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?