A tökéletes bűntény

<div>Régen luxuskurvákkal és drága karórákkal kenyerezték le a játékvezetőket, olykor pedig a csapat előre megegyezett az ellenféllel a mérkőzés végeredményében, mert szüksége volt a pontra. Ez volt a klasszikus futballbunda.&nbsp;</div><div>A fogadási csalás más.&nbsp;</div>

Jóval több pénz forog benne. S a maffia irányítja. A csapatok saját meccseikre fogadnak, kihasználva az internet előnyeit: az ázsiai online fogadások gyakorlatilag lekövethetetlenek. Szinte mindenre lehet fogadni: a szögletek számára, a félidei eredményekre, s arra is, lesz-e piros lap a meccsen.  Declan Hill kanadai oknyomozó újságíró tökéletes bűnténynek nevezte a futballbundát. Tökéletes, mert nehéz észrevenni, s mert az áldozat - a pórul járt szurkoló - nem reklamál, nem tiltakozik, nem kiabál, hogy segítség!  A fogadási csalás szinte láthatatlan. Nincsenek autós üldözések, nincsenek hullák, nincsenek feltört széfek. Csak focimeccsek vannak. Néhány csalóval. Néhány „olykor hibázó“ játékossal. Csakhogy a hiba a játék része: a legjobb hátvéd is helyezkedhet rosszul, a legjobb kapus is mellényúlhat a labdának, a legjobb csatár is kihagyhatja a tizenegyest. Ez mind benne van a pakliban.  S ha már egyértelműek a jelek, a szurkoló akkor is csak vállat von. Bundáznak? Na és?! Az orvosok nem fogadnak el kenőpénzt? A rendőröket nem lehet megvesztegetni? Nem korruptak a politikusok?  Ez a közöny a maffiának kedvezett.  Tegnap azonban váratlan dolog történt: a szlovák rendőrfőkapitány is kimondta, amit mindnyájan sejtettünk: az ázsiai bundamaffia a szlovák futballt is behálózta. A botrány Csehországban robbant ki, onnan vezettek a szálak Szlovákiába. A nyomozó hatóságok hét szlovákiai személyt gyanúsítanak, közülük négyen a dunaszerdahelyi DAC játékosai. A maffia nem fukarkodott a jutalommal: a csaló focisták meccsenként 2 ezer és 60 ezer euró közötti összeget kaptak.  Arra azonban nem számítottak, hogy valaki esetleg a becsületet fontosabbnak tartja a pénznél, s nemet mond a „visszautasíthatatlan ajánlatra“. Pedig ez történt. Csehországban egy focista nem hagyta magát beszervezni, s azonnal értesítette a rendőrséget.  Így kezdett dőlni a dominó.  Miben bízhatunk most? Abban, hogy a „tökéletes bűntény“ mégsem olyan tökéletes, s hogy a gyanúsítottak száma a következő napokban nőni fog. Mert a napnál is világosabb, hogy ebben a züllött, leamortizálódott szlovák futballközegben rengeteg haszonélvezője volt a fogadási csalásoknak és az Ázsiából irányított bundabiznisznek. Nemcsak ez a néhány játékos érintett, hanem több. Sokkal több. Ez fix. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?