A tizenharmadik

Hogy már nem is emlékeznek azokra, akik a bársonyszékben csücsültek? Lássuk a névsort!

A rendszerváltás után, igaz, csak hat hónapra, Stanislav Novák került a tárca élére. Nem sok vizet zavart, bár kimondta: az ágazat alulfinanszírozott, az ápolónők bére pedig szégyenletesen alacsony. (Megjegyzem, jelenleg is az.) Az őt követő Alojz Rakúsnak és csapatának reformkezdeményezései ígéretesnek mutatkoztak, bevezették a szabad orvosválasztás lehetőségét, lefektették az egészségbiztosítás alapjait, megjelentek az első magángyógyszertárak. Csakhogy a Kereszténydemokrata Mozgalom hatására elkezdte szorgalmazni az abortuszok betiltását… Viliam Soboňa egy év alatt sok kárt okozott – nőtt az ágazat adósságállománya, de a szakmabeliek, a betegek elégedetlensége is. Tiltakozásul a pontrendszer, a gyógyszer-kategorizáció, a kórházigazgató-cserék ellen sztrájkot hirdetett a Szlovák Orvosi Kamara, de tényleges sztrájkra nem került sor. A parlament kétszer nyújtott be bizalmatlansági indítványt a miniszter ellen, végül 1993 novemberében Michal Kováč köztársasági elnök visszahívta tisztségéből. Irena Belohorská három és fél hónap alatt nem hallatta hangját, Tibor Šagát kilenc hónapig tartó „uralkodása” alatt viszont több fontos egészségügyi törvény írt alá. Ľubomír Javorský négy évig volt miniszter, Mečiar embereként a sajátjait részesítette előnyben. Megalakult az Általános Egészségbiztosító, és becsődölt a Perspektíva. A gyógyszerészek országos sztrájkkal tiltakoztak a miniszter értelmetlen intézkedései ellen, nem nagy eredménnyel. 1998. október 30-tól ismét Šagát lett a miniszter, és krízishelyzetet hirdetett. Két és fél évre rá a Rudolf Schuster köztársasági elnök kezelése körüli cirkusz miatt önként távozott a tárca éléről. A kilencedik miniszter, Roman Kováč működése sem sikertörténet, az egészségügy többforrásos finanszírozásának tervét nem valósította meg. Míg Rudolf Zajac a bársonyszék várományosa volt, sokat magyarázta reformelképzeléseit, melyeket jónak tartottak a szakértők. Sajnos, miniszterként már nem figyelt senkire és semmire, magyarázat, felkészítés nélkül a lakosságra hárította a betegellátás terheinek részét, korlátozni próbálta a szakmai társulások önrendelkezési jogát, majd nem transzparens módon a Veriteľ állami Rt. által megkezdődött az egészségügyi intézetek adósságainak rendezése. Mire elkészültek a reformtörvények, s a köztársasági elnök vétója után 2004-ben a parlament el is fogadta ezeket, a közhangulat a miniszter ellen fordult. Következett Ivan Valentovič, aki miután eltörölte a Zajac által bevezetett 20-50 koronás hozzájárulásokat, tárgyalásokat folytatott az adósságállomány csökkentéséről, majd arról, hogy a kormány az általa biztosítottakért többet fizessen. Két év után lelépett. Nyílt titok volt, hogy a parlament elnöke a háttérből irányította őt, majd a helyére kerülő Richard Rašit is. A tizenkettedik miniszter szerette láttatni magát, egyre hangsúlyozta az ágazat sikereit, bár ezekről senki nem tudott. Elvégezte, amit kellett, tavaly pályázatot hirdetett a mentőállomások üzemeltetésére, ám a nyertesek névsorában kizárólag a kormányhoz közel álló társaságok szerepeltek.

A kereszténydemokraták által javasolt Ivan Uhliarik az ország tizenharmadik egészségügyi minisztere lesz. Az ötgyermekes családapa orvosként csupán három évig praktizált, vélhetően anyagi okokból váltott: neves külföldi gyógyszergyártó cégek hazai képviseleteiben vállalt tisztségeket. Elképzeléseiről nem sok szivárgott ki, bár az a terve, hogy az egészségbiztosítók országszerte egységes árat fizetnek majd az ellátásért (diagnózisért), nagyon szimpatikus. Csak ne tűzze napirendre az abortusztörvényt!

Nemsokára megtudjuk, hogy a tizenhármas szám szerencsés-e… (Péterfi Szonya)