A szürke lehangoló árnyalata

A kép korántsem üdítő, hiszen a tényleg átfogó, hosszú távon termőre forduló szerkezeti reformok helyett mint cukorkát a gyereknek, úgy osztogatják a pillanatnyilag finanszírozható, ám előkészítetlen jóléti intézkedéseket. A vártnál jóval nagyobb adóbevételek ellenére is kétséges, hogy végre először kiegyensúlyozottá váljon a költségvetés. 

Az egészségügyben folyamatos tűzoltás folyik, meg romeltakarítás – míg a lomha állam egyelőre ott tart, hogy a rázsochyi központi kórház maradványait végre eltakarítja, addig egy tőkeerős magáncég már javában építi az ország legkorszerűbbnek szánt egészségügyi intézményét.
Mindeközben a koalíció fenegyereke, a napközben is simán ittasan mutatkozó Andrej Danko, Ján Slota méltó örököse, minduntalan Oroszországban sertepertél, megkérdőjelezve Szlovákia politikai irányultságát. Ezt a látszólagos kitérőt azért tesszük, mert szüntelenül nyomatékosítani kell, hogy a nemzeti és/vagy populista pártok rendre a Kreml tenyeréből esznek. Az Orbánnal a napokban parolázó osztrák Heinz-Christian Strache alkancellár, az osztrák Szabadságpárt elnöke éppen a hétvégén mondott le egy hallatlanul kínos, az orosz szálat erősítő titkos felvétel napvilágra kerülése miatt. Ugyanez igaz a szombaton Milánóban szájhősködő Matteo Salviniről, az olasz Liga elnökéről, aki még az Európai Parlamentbe is képes volt bemenni egy Putyint pufajkában ábrázoló pólóban. Ebbe a sorba simán beleilleszkedik Marine Le Pen, a francia Nemzeti Összefogás elnöke is, akit legutóbb a „családcentrikus” Boris Kollár bűvölt Pozsonyban a Duna partján, hiszen ökölrázó és unióellenes pártját ugyancsak az oroszok finanszírozzák. 

A Leninnek tulajdonított szép kifejezéssel élve, ezek – a nálunk is áskálódó – hasznos idióták, akik a valós problémákra rossz válaszokat adnak, egyben az Európai Unió aláaknázói.

Szlovákia esetleges politikai kisiklása, a nyugati irányultság megkérdőjelezése egyelőre potenciális veszély, mert Danko csupán százados, azaz kisebb seregtesteket irányít, igaz, Kotlebáékkal és a Smer néhány futóbolondjával (Ľuboš Blahával az élen) kiegészülve már komolyabb gondot okozhat.

Sajnos, ami a szlovák gazdaság jövőjét illeti, már kevésbé használhatunk feltételes módot. Egyre inkább úgy tűnik ugyanis, hogy beleesünk a közepesen fejlett országok csapdájába, egyfajta szürke zónába. Ennek fő oka, hogy a 2006-ban leköszönt Dzurinda-kormány óta érdemi frissítés, ráncfelvarrás, átfogó, a gazdaság, az oktatás, az egészségügy működését segítő reform nem történt. Bár a gazdaság motorja még szépen muzsikál, az átlagbér átlépte az 1000 eurót, a munkanélküliség pedig padlón van, a távolban már viharfelhők gyülekeznek. Szlovákia az összes létező versenyképességi listán egyre hátrább csúszik, az egyetemisták közel hatoda inkább külföldi felsőoktatási intézményt választ hazai helyett, a regionális különbségek a kormány kihelyezett ülései ellenére nem mérséklődnek, uniós sereghajtók vagyunk a tudományra és kutatásra szánt pénzforrások terén, végezetül 2014 óta gyakorlatilag nem zárkóztunk fel az Európai Unió átlagához. A mérleg tehát nem éppen kedvező, és félő, hogy a jövő évi parlamenti választás bűvöletében a kormánykoalíció pártjai még inkább megrohamozzák az államkasszát. Csak rajtunk múlik, hogy a jóléti cukorkákkal hagyjuk magunkat elcsábítani, vagy sem.