A szigorú tekintetűek

Fico nagy dérrel-dúrral jelentette be a szélsőségesek pörölyét egy sajtótájékoztatón. Nagydarab, maszkos legényeket is odaállított a fal mellé, hogy lássuk, van elég muszkli a rendőrségen ahhoz, hogy úgy elverjék a fasisztákat, mint szódás a lovát. A maszkos urak nem valami durva, fekete egyenruhát viseltek, civilben voltak – kis rosszindulattal felmerül az emberben, hogy otthonról, vagy az edzőteremből rángatták be őket a sajtótájékoztatóra nagy hirtelen (Števo, figyelj, be kéne jönni kilencre a sajtóterembe, nem kell mondani semmit, csak álljatok ott és nézzétek szigorúan az újságírókat). 

A kormányfő elsődleges üzenete tehát az, hogy minimum 46-os acélbetétes bakanccsal akarja fenéken billenteni a vonatokon, az utcán és a parlamentben parádézó, pofátlan szélsőjobbosokat. S ez alapjában véve jó dolog, hiszen a hírek szerint nemcsak muszkli, hanem agy is lesz az új kommandóban, és olyan emberekből állt össze, akik már Szlovákia legkomolyabb nehézfiúival, a maffiózókkal is lezavartak pár menetet, győztesen. Azt azonban nem hiszem, hogy az olyanok, mint Marián Magát, Lukáš Kopáč, vagy épp a parlamenti, Kotleba-féle brigád maga alá csinált a bejelentéstől, és kiengedte a postagalambokat a jelentkezőlappal a karthauzi rendbe. Hogy miért? Mert Fico bejelentésével és az új rendőri egység létrehozásával kapcsolatban több alapvető gond is felmerül. Az egyik, hogy a szélsőségesség terjedéséről már rég (lassan két évtizede!) tudunk, és már rég tenni kellett volna ellene. Akinek meg kellett volna védenie a társadalmat a barna sártól, az épp a politikum és a rendőrség, ám senki sem mozdította a kisujját sem, így a széljobberek zavartalanul építkezhettek, több fronton is, nagyon komoly struktúrákat kialakítva az országban. Félniük pedig nem kellett túlzottan, hiszen a politikusok dilettantizmusukkal és botrányaikkal épp az ő malmukra hajtották a vizet, a rendőrség és az ügyészség pedig nem tudta, mit kezdjen velük. Egyrészt nemtörődömségből (a szélsőséges megnyilvánulások többségét a rendőrség szabálysértésként kezelte, és elpakolta a fiók mélyére), másrészt pedig a gumiszabályok miatt, amiket egy kétbites barnainges is ki tudott játszani, ha nagyon akart. Ha ez így marad, jöhet annyi okos és izmos rendőr, amennyi csak van az országban, annyit ér majd, mint tank ellen a vízipisztoly. 

A másik probléma, hogy a szélsőségesség elleni harc frontja már rég nem az utcán van. Ezek az emberek már a parlamentben ülnek, vagy oda készülnek, s az, hogy vonatokon járőröznek vagy szabadidejükben holokausztot tagadnak, csak arculatépítés, itt most körülbelül annyira lényeges dolog, mint mikor a politikusok gulyást főznek kampány idején. A szélsőségesek már az emberek agyát, világnézetét támadják, méghozzá a törvény határán járó, de azt nem, vagy csak kicsit túllépő módszerekkel. Így egyelőre nem tűnik túl valószínűnek, hogy az új kommandó rárúghatja majd az ajtót például Milan Mazurekre vagy Róbert Švecre. A harc lényegének épp annak kell lennie, hogy ezekről az emberekről leválasszák az eltévelyedett választóbázisukat, például a fiatalokat, és nem használhatatlan, nevetséges „oktatási segédanyagokkal”, hanem valóban kidolgozott oktatási koncepcióval, álhírek helyett valódi hírekkel, és cigányozás helyett a problémák kezelésével próbáljanak meg előrelépni azok, akiknek ez a dolguk lenne. 

De Fico ebben, úgy látszik, nem érdekelt. Inkább cigányozik egyetkettőt, dörgölőzve a szélsőjobbhoz, amellyel névleg harcolni akar. Csak nehogy őt vigyék el egyszer az izmos rendőrei.