A szakadék szélén

A karanténhelyzeten túl is várhat ránk a távoktatás, hisz alap- és középiskolákban már arról beszélnek, hogyan fogják megoldani az emelkedő energiaárakat. A miniszterelnök ugyan azt mondta, hogy nem kell tartanunk a bezárástól, és a húsz fokot is szavatolják a tantermekben, de ez nem jelent garanciát arra, hogy ezt az ígéretet sikerül is betartani. Az ember természetéből fakadóan képes bármit megígérni, az ígéretek valóra váltása azonban már más kérdés.

Mi lesz a gyerekekkel? Tanárként nagyon nehéz megmondani, melyik korcsoport az, amelyik a legkisebb áldozata a távoktatásnak. Az alsósoknál kimaradtak az írás- és olvasásórák, a számolási készségek sem fejlődtek kellőképpen, a nyelvekről ne is beszéljünk! A felsőbb évfolyamok ellustultak, megszokták, hogy nem úgy kell teljesíteni az órákon, ahogy korábban elvárták. Az érettségizni és szakvizsgázni készülők megkapták a bizonyítványukat, teljesítés nélkül. A felsőoktatásban pedig uralkodó lett az online oktatás, ahol így szintén könnyebb volt egy-egy vizsgán átlépni, mint azelőtt. Minden helyzetben vannak kivételek, viszont tudni kell azt is, hogy nem minden családban tudott a szülő leülni a gyereke mellé és pedagógiai asszisztensi szerepet vállalva kiegészíteni a távoktatást a Covid-éra alatt. A hivatásukat betöltő tanárok jelenleg is foggal-körömmel próbálják meg pótolni az elmúlt időszakban felhalmozódott elmaradásokat.

Hogy ki a hibás? Nos, itt most nem fogunk vádaskodni. A betegség terjedése megkövetelte azt, hogy így próbáljuk meg kihozni a legjobbat a helyzetből. Viszont semmit sem tanultunk belőle? A Covid szétmarcangolta az oktatásügyet és az egészségügyet is. Nyakunkon a válság, és nem lehet mást olvasni, csak azt, hogy az egészségügy és a kórházak nem tudnak megfelelő ellátást nyújtani, az iskolák pedig, ha nem is teljesen, de télre talán bezárnak. Ehhez kapcsolódik az anyagi források megrövidítése a felsőoktatásban, melynek a következménye az lehet, hogy novembertől az egyetemi hallgatók kétségek között fogják kapkodni a fejüket, mert az intézmények nem fogják tudni ellátni feladatukat.

Mindennek megvan az ára, főként a háborúnak. A szomszédban dúló fegyveres konfliktus anyagilag kellően megviselte Szlovákiát. Az oktatásban épphogy csak lélegző kisiskolák küzdenek a túlélésért – ilyen körülmények között mosolyogva tanítsanak a pedagógusok?! A legtöbb forrást elzárjuk itthon, mert kell másra, és nem tudjuk fenntartani azt, ami a legfontosabb. A jövő generációjának az oktatása és az emberek egészségügyi ellátása végveszélyben.

Nem látjuk, hogy sokkal nehezebben tanulnak meg a gyermekek írni, olvasni és számolni. Egyre nehezebb rendesen kitanulni a szakmákat. Hónapok és évek esnek ki a diákévekből. A tananyag évről évre kevesebb, mivel a tanárok kénytelenek az aktuális szintre csökkenteni azt és visszafelé haladni. Ha úgy gondoljuk, hogy az energiaválság alatt a legjobb megoldás bezárni az iskolák kapuit télen, akkor tévedünk. Az online oktatás nem vált be, csak a túlélést segítette. Előrelépésre lenne szükség, és nem helyben toporzékolásra. Mi lesz, ha továbbra is csupán a túlélésre játszunk? Vagy begyógyul néhány seb, vagy a rendszer összeomlik.